Tovább gyűlnek a viharfelhők Törökország felett

Közel 15 éves csúcsra emelkedett az infláció augusztusban Törökországban.

A török statisztikai hivatal hétfőn közzétett jelentése szerint tavaly augusztushoz képest 17,9 százalékkal, júliushoz képest pedig 2,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Júliusban éves szinten 15,85 százalékos, havi szinten pedig 0,55 százalékos emelkedést mértek.

A termelői árak éves összevetésben 32,13 százalékkal, az előző hónaphoz képest pedig 6,60 százalékkal ugrottak meg augusztusban, jelentősen gyorsult az ütem a júliusban mért 25,0, illetve 1,77 százalékhoz képest.

A török jegybank hétfőn közölte, hogy „az inflációs kilátásokat illetően a közelmúltbeli fejlemények komoly kockázatokat jelentenek az árstabilitásra”. A bank jelezte továbbá, hogy intézkedésekre készül.

A török jegybank szeptember 13-án tartja következő kamatdöntő ülését. Júliusban – a piaci várakozásokkal ellentétben – szinten tartotta az irányadó kamatát. Elemzők arra számítottak, hogy a vágtató infláció miatt 100-125 bázisponttal emel az egyhetes repokamat 17,75 százalékos szintjén.

Kapcsolódó cikkeink:

A török líra 1,5 százalékkal gyengült az inflációs adatsor közzététele után. Hétfő délben a dollárt 1,05 százalékos pluszban, 6,6191 török lírán jegyezték, de napi csúcsán 6,7328 lírán is forgott. A líra gyengülését a jegybank közleménye tartotta kordában.

Inan Demir, a Nomura International pénzügyi szolgáltató csoport közgazdásza kiemelte, hogy a piac úgy értelmezte a közleményt, mint annak jelzését, hogy a központi bank kamatemelést hajt végre a következő ülésén. Véleménye szerint 500-550 bázisponttal kellene emelni az egyhetes repokamatot, hogy kezelni tudják az infláció romlását. „Ezt kell tenniük, de hogy képesek lesznek-e rá, az egy másik kérdés” – tette hozzá.

A török jegybankra két irányból egymással ellentétes hatású nyomás is nehezedik. Egyfelől a piacok kamatemelésre ösztökélik a vágtató infláció megfékezésének érdekében, másfelől viszont a kormány azt várja el, hogy tartsa alacsonyan a kamatokat a gazdasági növekedés támogatásának érdekében.

A magasabb kamat segít kordában tartani az inflációt és erősíti a nemzeti valutát. A török líra az év eleje óta több mint 40 százalékkal gyengült. A gyengébb líra egyebek között azt eredményezi, hogy a cégeknek nehezebb fizetni külföldi devizában fennálló adósságaikat.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »