A légiirányítás nem tud lépést tartani az egyre növekvő forgalommal

A következő húsz évben több mint 50 százalékkal nő az európai repülések száma, a repülőterek kapacitása azonban a szükségesnél csak lassabban bővül, így a mostaninál hétszer több járat fog 1-2 órás késést szenvedni az Eurocontrol tanulmánya szerint.

Az európai légiforgalom áramlásának megszervezésével, illetve a léginavigációs díjak beszedésével foglalkozó, brüsszeli székhelyű Eurocontrol honlapján szerdán közölt “Challenges of Growth” (A növekedés kihívásai) című tanulmányában arra mutatott rá, hogy 2040-ig a maihoz képest 53 százalékkal 16 millióra emelkedik majd az éves repülések száma.

A lassabb gazdasági növekedés és a repülőterek kapacitáshiánya miatt a bővülés mértéke csökken, példaként említették, hogy 1988 és 2008 között megduplázódott a repülések száma. Az igények növekedését azonban így sem tudják majd a repülőterek kiszolgálni, mert a bejelentett kapacitásbővítő beruházások sem elegendőek ekkora forgalom kezeléséhez.

  • A sztrájkok sem segítenek
A British Airways anyavállalata, az IAG (International Airlines Group), továbbá a Ryanair, az easyJet és a Wizz Air légitársaságok együttesen nyújtották be Franciaország elleni panaszukat az EU-nak a francia forgalomirányítók sztrájkja miatt, melyek csak 2018 első felében 16 ezer járat késését eredményezték.

Az európai légitársaságoknak elegük lett a franciákból

Az Eurocontrol ismertette, 111 repülőtér átlagosan 16 százalékos bővítést tervez, a 20 legnagyobb repülőtéren ennél valamivel nagyobb, 28 százalékos kapacitásfejlesztésbe fognak bele, a gépmozgások száma így 2,4 millióval emelkedhet a maihoz képest. Az EU 17 tagországában azonban visszafogott forgalomfejlődéssel számolva is 1,5 millió repüléssel többre lesz igény, mint amennyit ki lehet szolgálni – ez 160 millió utast érint.

A nyári szezonban a mostani, járatonként átlagos 12 perces késés 20 percre nőhet a következő 22 évben és hétszer annyi járat késhet 1-2 órát, mint most. Míg tavaly 50 ezer utasnak késett 1-2 órát a járata, addig 2040-ben már közel félmillió utast érinthetnek a nagyobb késések – olvasható a tanulmányban.

Az Eurocontrol szerint ezért a repülőtereknek a tervezettnél nagyobb kapacitásbővítést kell végrehajtaniuk, és Európában be kell vezetni az Egységes Európai Égbolt (SESAR) projektet, amely egyesítené a széttagolt európai légiforgalmi irányítást, ennek bevezetése azonban akadozik.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás