Putyin sem menti meg az orosz nyugdíjasokat

Vlagyimir Putyin orosz elnök sajnálkozásának adott hangot pénteken a tervezett nyugdíjkorhatár-emelés miatt, mindazonáltal leszögezte, hogy reformra van szükség, különben összeomlik az oroszországi nyugdíjrendszer.

Putyin az orosz televízióban sugárzott beszédében leszögezte: a tervezett korhatáremelés egyik lehetséges változata sem tetszik neki, mi több, kétli, hogy egyáltalán lenne olyan, aki ne ellenezné a változtatást. Közölte ugyanakkor, hogy a problémák az orosz nyugdíjrendszerben „nem tegnap” keletkeztek, a tervezett változtatást pedig nem érzelmi alapon, hanem a gazdaság jelen helyzete alapján kell értékelni. Az elnök szerint ha változatlanul hagyják a jelenlegi rendszert, az a munkavállalók érdekeivel fog ütközni, maga a nyugdíjrendszer pedig összeomolhat.

Felhívta arra is a figyelmet, hogy bár az orosz parlament alsóháza, a duma csütörtökön első olvasatban elfogadta a korhatáremelésről szóló törvényt, a végső döntést még nem hozták meg.

Ellenzéki tüntetők az orosz nyugdíjrendszer módosítása ellen tiltakoznak a moszkvai Szokolnyiki Parkban 2018. július 18-án. (MTI/EPA/Jurij Kocsetkov)

„Természetesen meg kell hallgatnunk minden véleményt, minden szempontot meg kell ismerni. Természetesen meg kell hallgatni mindazokat, akik nem magukra próbálnak jobb fényt vetni e milliók számára kényes kérdést kihasználva, hanem valami értelmeset javasolnak” – mondta Putyin. Hozzátette azt is, hogy a várható élettartam növekedése Oroszországban egyre nagyobb nyomást gyakorol a nyugdíjrendszerre.

  • A nyugdíjreform számokban
A csütörtökön első olvasatban elfogadott törvény értelmében a férfiak nyugdíjkorhatárát 2028-ig fokozatosan 60-ról 65 éves korra emelik, a nőkét pedig 2034-ig 55-ről 63 éves korra.

A változtatást a lakosság nagy része teljes mértékben ellenzi, az orosz elnök népszerűsége is érezhetően csökkent, mióta a kormány júniusban ismertette erre vonatkozó szándékait.

A jelenlegi orosz nyugdíjazási kor a legalacsonyabbnak számít a fejlett világban, ugyanakkor az ország a várható élettartam vonatkozásában is kínosan le van maradva – ez utóbbi leginkább a férfiak esetében feltűnő, ami jelenleg 68 év.

Nyugdíjreform orosz módra

Megindultak a tiltakozások az orosz nyugdíjreform ellen

Oroszország gazdaságára az utóbbi években rányomták bélyegüket a Krím Ukrajnától történt elcsatolása miatt hozott nemzetközi szankciók és az olaj árának csökkenése, mindezek ellenére Oroszország viszonylag jól alkalmazkodott az új helyzethez, tavaly 1,5 százalékkal nőtt az ország GDP-je.

Forrás: MTI/AFP/AP/Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »