Jól haladnak a NATO-tagok a védelmi kiadásaik növelésével

Idén várhatóan már nyolc NATO-tagállam védelmi kiadásai is el fogják érni a kívánt szintet, a bruttó hazai termék (GDP) legalább 2 százalékát – közölte Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára a The Wall Street Journal amerikai napilap honlapján megjelent hétfői cikkében.

Stoltenberg emlékeztetett arra, hogy a szövetségesek 2014-ben vállalták, hogy tíz éven belül a GDP-jük legalább 2 százalékára emelik védelmi kiadásaikat, de ezt a szintet akkor mindössze három ország – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Görögország – érte el.

Hangsúlyozta: a várakozások szerint idén ez a szám már nyolcra fog nőni Észtországgal, Lengyelországgal, Lettországgal, Litvániával és Romániával, 2024-re pedig a NATO-tagállamok többségének tervei vannak a kívánt szint elérésére, míg a többiek is a megfelelő irányba haladnak.

„Sok még a teendő, a NATO-országok azonban végre új lapot nyitottak a katonai kiadásokat illetően” – fogalmazott a főtitkár, hozzátéve, hogy a sok éven át tartó csökkentések után a tavalyi volt a negyedik egymást követő év, amikor növekedtek a védelmi költségvetések.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Mint írta, Donald Trump amerikai elnök „szókimondása” és erőfeszítései a jelek szerint eredményesnek bizonyultak az ügyben. Továbbá kiemelte, hogy a NATO hitelessége a tisztességes tehermegosztáson alapszik.

„Nem titok, hogy nézetkülönbségek vannak a NATO tagországai között olyan komoly kérdésekben, mint a kereskedelem, az éghajlatváltozás és az iráni atomegyezmény, de eddig mindig sikerült túljutnunk a problémáinkon. Két világháború és a hidegháború megtanította, hogy együttesen erősebbek vagyunk” – szögezte le Jens Stoltenberg a szerdán kezdődő brüsszeli NATO-csúcstalálkozó előtt néhány nappal megjelent cikkében.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »