Mike Pompeo phenjani tárgyalásai során az atommentesítést ellenőrző munkacsoport felállításáról döntöttek

Munkacsoportokat állítottak fel amerikai és észak-koreai tisztségviselők olyan „apróságok” kezelésére, mint az ázsiai ország atommentesítésére tett erőfeszítések ellenőrzése – közölte szombaton az amerikai külügyminisztérium szóvivője a tárca vezetője, Mike Pompeo phenjani látogatásának második napján.

Heather Nauert szóvivő tudatta: az észak-koreai fővárosban folytatott megbeszéléseken az atommentesítés mellett a koreai háborúban elesett amerikai katonák földi maradványainak hazaszállítása is téma volt.

Az amerikai külügyminisztert kísérő újságírók beszámolója szerint Pompeo rövid időre otthagyta a tárgyalóasztalt, hogy biztonságos vonalon tájékoztassa Donald Trump amerikai elnököt a fejleményekről.

Pompeo Kim Jong Csollal, az észak-koreai állampárt központi bizottságának alelnökével folytatott megbeszélése előtt kijelentette: az Egyesült Államok célja Észak-Korea teljes atommentesítése.

Kim Jong Csol nem nyilatkozott az atommentesítésről, mindössze azt mondta: „vannak dolgok, amelyeket tisztáznom kell”.

Phenjan, 2018. július 6.
Kim Jong Csol, az észak-koreai állampárt központi bizottságának alelnöke (j) és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter (b) phenjani találkozójukon (MTI/AP pool/Andrew Harnik)

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető június 12-én találkozott Donald Trump amerikai elnökkel, akinek azt állította: elkötelezett a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítése mellett. Ennek pontos részletei viszont egyelőre nem ismertek.

Észak-Korea május végén külföldi újságírók jelenlétében leszerelte nukleáris kísérleti telepét Punggje-riben, ahol hat kísérleti atomrobbantását korábban végrehajtotta. A KCNA észak-koreai állami hírügynökség azt írta: teljesen felszámolták a létesítményt annak érdekében, hogy Phenjan mindenki számára átláthatóan biztosítsa, felhagyott a kísérleti atomrobbantásokkal.

Phenjan nemzetközi szakértőket nem hívott meg az eseményre, ami megfigyelők szerint csökkenti a rezsim által tett engedmény értékét.

Szakértők véleménye megoszlik azzal kapcsolatban, hogy a kísérleti telepet valóban használhatatlanná tették-e. A tamáskodók szerint Phenjannak a hat kísérleti robbantás után már nincs szüksége a punggje-ri telepre, és szükség esetén rövid idő alatt újjá is lehet építeni.

Mások azt emelik ki, hogy Észak-Korea előfeltételek nélkül vállalta az üzem lerombolását, illetve anélkül, hogy bármit kért volna cserébe az Egyesült Államoktól, ami szerintük arról tanúskodik, hogy a phenjani rezsim komolyan gondolja változtatási szándékát.

A koreai ügyekkel foglalkozó, 38 North nevű amerikai portál június végén azt jelentette, hogy Észak-Korea továbbra is végez fejlesztési munkálatokat a jongbjoni atomerőműben. Ezek a munkálatok azonban lehet, hogy teljesen függetlenek Phenjan nemrég tett ígéreteitől a nukleáris leszerelésre vonatkozóan.

Pompeo: Sikeres tárgyalás, de akad még bőven tennivaló

Észak-Koreai külügyminisztérium: az amerikai látogatás „sajnálatos” kimenetelű, amely elárulta a két ország vezetője közötti csúcstalálkozó szellemiségét

Mike Pompeo szombaton már útban a japán főváros, Tokió fel újságíróknak nyilatkozva termékenynek nevezte az észak-koreai atomprogramról folytatott kétnapos phenjani tárgyalásait, amelyek – mint mondta – a jóhiszeműség jegyében zajlottak. Beszámolóját azzal egészítette ki, hogy nagy haladást értek el egyes területeken, ugyanakkor más területeken még van elég teendő, amit majd munkacsoportokban végez el a két fél.

Hozzátette, a két védelmi minisztérium tárgyalóküldöttsége július 12-én találkozik a két Korea határán fekvő Panmindzsonban, ahol az 1950-53 között vívott koreai háborúban elesett amerikai katonák földi maradványainak hazaszállításáról tárgyalnak majd, valamint az észak-koreai rakétahajtóművek kísérleti telepének felszámolásáról.

Pompeo ez alkalommal – korábbi útjaitól eltérően – nem találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Amerikai tisztviselők szerint ez tervbe volt véve, míg Heather Nauert külügyi szóvivő szerint nem.

A tárgyalásokról szólva Kim Jong Csol szombaton azt mondta, hogy az előző nap nagyon komoly egyeztetéseket folytattak, nagyon fontos kérdésekről volt szó. A nehézségekre utalva azt mondta amerikai partnerének, bizonyára nem aludt jól. Hozzátette egyben, hogy vannak dolgok, amit még tisztázni kell. Pompeo azt válaszolta jól aludt, és ő is tisztázni akar egyes dolgokat.

Egyelőre nincs magyarázat arra, hogy mit kell érteni tisztázás alatt, mindenesetre a felek azon fáradoznak, hogy meghatározzák, mit is jelent pontosan az atommentesítés, miképpen lehet megvalósítását ellenőrizni az Egyesült Államoknak tetsző módon, amelyért cserébe Washington gazdasági előnyöket adna.

Észak-Korea értékelése szerint azonban a Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vezette delegáció phenjani tárgyalásai „sajnálatos” kimenetelűek voltak, és a találkozókon Washington egyoldalúan próbálta rákényszeríteni Észak-Koreát arra, hogy feladja atomprogramját, s emiatt „meginoghat az atomfegyver-mentesítést illetően eddig szilárdan vallott” eltökéltségük.

Phenjan kifejezetten borúlátóan összegezte a az amerikai delegáció látogatását. A külügyminisztérium egyik szóvivője közleményében azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy elárulta a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között júniusban létrejött csúcstalálkozó szellemiségét azzal, hogy „egyoldalú és rablásszerű” követeléseket fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogy Phenjan számolja fel nukleáris programját teljes egészében, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan módon.

A phenjani közlemény szerint „nagyon aggasztó” kimenetelűek voltak a Pompeo által folytatott megbeszélések, mert azok egy olyan „veszélyes szakaszhoz vezettek, amely miatt meginoghat az atomfegyver-mentesítést illetően eddig szilárdan vallott eltökéltségünk”.

„Az elvárásaink és a reményeink (az amerikai féllel szemben) olyan naivak voltak, hogy az már szinte bolondság” – tette hozzá a szóvivő.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »