Észak-Korea: nem lesz több bejelentés nélküli rakétakísérlet

Észak-Korea közölte a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) phenjani látogatáson tartózkodó küldöttségével, hogy bejelentés nélkül többé nem hajt végre rakétakísérletet vagy indít el interkontinentális ballisztikus rakétát, mert atomfegyver-programját befejezte, nincs szükség további kísérletekre. 

A szakosított ENSZ-szervezet pénteki közleménye szerint Li Jong Szon, az észak-koreai légiforgalmi hatóság igazgatóhelyettese bejelentette azt is, hogy az ország szorosabbra szeretné fűzni együttműködését külföldi katonai és polgári repülési hatóságokkal. Észak-Korea ezenkívül helyre akarja állítani felfüggesztett nemzetközi légiforgalmi szolgáltatásait, és új átmenő légi közlekedési útvonalakat akar nyitni a légterében a nemzetközi forgalom számára. Továbbá szeretné, ha Dél-Korea hozzájárulna ahhoz, hogy létesítsenek egy olyan légi útvonalat, amely átszeli a két országot, bár ennek részletei nem szerepelnek a közleményben. Az ICAO üdvözli Phenjan együttműködő hozzáállását és fontolóra veszi kéréseit – írták.

Hírügynökségi jelentések szerint Észak-Korea először kedden tett javaslatot egy olyan légi útvonalra, amely átszeli a félszigetet. Szöul szerint Phenjan nem a két ország közötti közvetlen légi összeköttetésre gondolt, hanem arra, hogy más országok számára lehetővé tennék egy olyan új nemzetközi légi útvonal használatát, amely áthaladna a phenjani és a Dél-Korea északnyugati részén található incshoni repüléstájékoztató körzeten (FIR). A dél-koreai közlekedési minisztérium vizsgálja a javaslatot – tették hozzá akkor.

A légi közlekedésre veszélyt jelentő észak-koreai rakétakísérletek miatt eddig több nyugati ország azt tanácsolta a légitársaságoknak, hogy kerüljék Észak-Korea légterét. Viszont ha ez a légtér biztonságossá válna, akkor a lerövidülő útvonalak üzemanyag- és időmegtakarítást jelentenének.

2018 eleje óta Észak-Korea számos békülékeny gesztust tett, ami diplomáciai közeledéshez vezetett közte és Dél-Korea, illetve az Egyesült Államok között. Ennek eredményeképpen április 27-én Korea-közi csúcstalálkozót tartottak, amelyen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök bejelentette, hogy együttes erőfeszítéssel az idén hivatalosan is lezárják az 1950-53-as koreai háborút.

Az észak-koreai vezetővel június 12-én találkozik Donald Trump amerikai elnök is, hogy a Koreai-félszigeten kialakult feszültség tartós csökkentéséről, valamint a félsziget atomfegyver-mentesítéséről tárgyaljanak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás