Putyin megújuló csapattal kíván nekivágni negyedik elnöki ciklusának

Miniszterhelyettessé nevezte ki az Oroszország Vezetői elnevezésű vetélkedő három díjazottját Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő hétfőn Moszkvában, ami újabb jele annak, hogy Vlagyimir Putyin államfő megfiatalított csapattal kívánja megkezdeni várható, negyedik elnöki ciklusát.

Oleg Szalagaj az egészségügyi, Pavel Szorokin az energiaügyi, Ilja Toroszov pedig a gazdaságfejlesztési tárca helyettes vezetője lett. Szalagaj korábban tárcájának közegészségügyi és kommunikációs igazgatóságát vezette, Szorokin a minisztériuma elemzőközpontját irányította, Toroszov pedig a Trojka-D Bank vezérigazgató-helyettese volt.

Rajtuk kívül hétfőn a verseny győztesei közül 45 embert neveztek ki az elnöki apparátusba, valamint a szövetségi és regionális minisztériumokba, kevesebb mint egy héttel az elnökválasztás előtt. A lépés – csakúgy mint az oroszországi kormányzók egy részének tavalyi lecserélése – arra utal, hogy Vlagyimir Putyin megújuló csapattal kíván nekivágni negyedik elnöki ciklusának, amelyre a törvényhozás két háza előtt március 1-jén elmondott beszédében egyebek között tudományos-technikai áttörést, gyors növekedést, digitalizálást és demokratizálást ígért.

Kalinyingrád, 2018. március 10. 2018. március 2-án készített és március 10-én közreadott kép, amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnök interjút ad az NBC amerikai televíziónak Kalinyingrádban. Az interjú március 9-én került adásba az NBC News címû mûsorban. (MTI/AP/Szputnyik pool/Elnöki sajtószolgálat/Alekszej Druzsinyin)

Kalinyingrád, 2018. március 10.
2018. március 2-án készített és március 10-én közreadott kép, amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnök interjút ad az NBC amerikai televíziónak Kalinyingrádban. Az interjú március 9-én került adásba az NBC News című műsorban. (MTI/AP/Szputnyik pool/Elnöki sajtószolgálat/Alekszej Druzsinyin)

A Ligyeri Rosszii (Oroszország Vezetői) elnevezésű országos vetélkedőre tavaly októbertől olyan, 35 és 50 év közötti pályázók jelentkezhettek, akik legalább kétéves vezetői gyakorlattal rendelkeztek. A Kreml apparátusának második számú vezetője, Szergej Kirijenko által levezényelt, felső szintű utánpótlási versenyben az aspiránsoknak szemináriumokon és játékos helyzetekben kellett bizonyítaniuk rátermettségüket.

Kirijenko korábban elmondta, hogy a Vlagyimir Putyin utasítására kiírt válogató győztesei a “vezetői elit” tartalékállományába kerülnek majd, és államigazgatási képzésben fognak részesülni. Ezt a tisztségviselő a társadalmi felemelkedés lehetőségének, erős állami támogatottságú “nyílt felemelkedésnek” nevezte.

A versenyre a várt 15 ezer helyett csaknem 200 ezren jelentkeztek, s közülük háromszázan jutottak el a döntőig, ahol 103 embert nyilvánítottak győztesnek. Utóbbiak a vezetői tartalékba való felvétel mellett 1 millió rubeles (mintegy 4,45 millió forintos) ösztöndíjban részesültek, valamint mentorokat kaptak az ország politikai és gazdasági csúcsvezetéséből.

A győzteseket fogadva, Putyin február 12-én kijelentette, hogy a jövőben is tartanak majd hasonló válogatásokat.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás