Máris megsértették az újabb szíriai tűzszünetet

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szombaton egyhangúlag fogadott el határozatot, amelyben 30 napos tűzszünet haladéktalan kihirdetését követeli Szíriában, hogy a segélyszállítmányok eljuthassanak az ostromlott Kelet-Gútába. Törökország és két jelentősebb lázadószervezet üdvözölte a határozatot. 

A BT a Svédország és Kuvait által több mint két hete benyújtott tervezetet azután fogadta el többszöri halasztás és az utolsó percekben történt módosítások után, hogy harci gépek hét napon át támadták a lázadók kezén lévő területet. A határozat felszólít “minden felet, hogy haladéktalanul szüntesse be legalább harminc napra az ellenségeskedést Szíriában tartós humanitárius szünet céljából”.

“Ez nem egy szíriai békeszerződés, a szöveg kizárólag humanitárius jellegű” – mondta Olof Skoog svéd ENSZ-nagykövet. A határozat célja, hogy lehetővé tegye a rendszeres humanitárius segélyek és szolgáltatások nyújtását, és evakuálhassák a legsúlyosabb betegeket és sebesülteket.

A tárgyalás során a nyugati országok elutasították azt az orosz követelést, hogy Damaszkusz engedélyezzen minden humanitárius konvojt. A tűzszünet nem vonatkozik az Iszlám Állam (IÁ) és az al-Kaida dzsihadistái elleni harcokra. Moszkva kérésére ide soroltak más, az Iszlám Állammal és az al-Kaidával szövetséges személyeket, csoportokat, szervezeteket, valamint a Biztonsági Tanács által megnevezett más terrorcsoportokat.

Ezek a kivételek félreértésekre adhatnak okot, miután a damaszkuszi vezetés terrorcsoportoknak tekinti a nyugati országok által támogatott lázadókat is – mutattak rá az AFP francia hírügynökség által megkérdezett szakértők.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A tűzszünet tiszteletben tartása így esetlegesnek tűnik, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSHD) emigráns aktivista szervezet szerint a határozat elfogadása után röviddel máris támadták harci gépek az egyik kelet-gútai várost. Oroszország kérésére, amely garanciákat követelt, a Biztonsági Tanács a tervek szerint két hét múlva ismét összeül, hogy lássa, betartják-e a tűzszünetet. A határozat emellett felszólítja a feleket Kelet-Gúta, Jarmúk, Fua és Kefraja lakott területei ostromának azonnali beszüntetésére.

A határozat szövegének kidolgozása igencsak munkaigényes volt, Kuvait és Svédország igyekezett elkerülni egy újabb orosz vétót. A török külügyminisztérium és két jelentősebb szíriai lázadószervezet – a Dzsais al-Iszlam és a Fajlak al-Rahmán – közleményben üdvözölte a határozatot. A lázadószervezetek ígérik, hogy megvédik a Kelet-Gútába érkező segélyszállítmányokat. Tartják magukat a tűzszünethez, de ha a kormányerők megsértik azt, akkor válaszolnak – közölték.

Szíriában több mint 13,1 millió polgári személy szorul jelenleg humanitárius segélyre, közülük 6,14 millióan belső menekültek. A háború hét éve alatt több mint 340 ezren haltak meg.

Forrás: MTI/AFP/Reuters/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

Theresa May még mindig nem adta fel

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke arról számolt be kedden, hogy "hosszú és őszinte" megbeszélést folytatott a brit kormányfővel, aki biztosítékokat akar kapni az Európai Uniótól arra, hogy az ír-északír határellenőrzés visszaállításának megakadályozását célzó tartalékmegoldás csak átmeneti időre alkalmazható.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás