Szíriai milíciák is segítik az új török hadműveletet

A török hadsereget az északnyugat-szíriai Afrín elleni offenzívájában egyes szíriai felkelő csoportok is támogatják, többen ezek közül már évek óta ellenséges viszonyban vannak a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciával, amely ellen Törökország a hétvégén hadműveletet indított.

Jasszer Abdelrahim, az Olajág fedőnevű művelethez csatlakozott egyik fegyveres szervezet parancsnoka elmondta, hogy az Ankarával szövetséges, mérsékeltnek mondott ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) ernyőszervezet mintegy 25 ezer harcosa veszi ki a részét az offenzívából. Mint mondta, az SZSZH soraiban harcoló több arab fegyveres csoport már a 2016 augusztusában indult Eufráteszi Pajzs fedőnevű török hadműveletben is részt vett, amellyel az YPG-t és az Iszlám Állam terrorszervezetet kiszorították a török határ menti térségből.

Ankara az YPG-t a törökországi kurd szakadár Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tartja.

Egyes szóban forgó fegyveres csoportokat, mint a Murád Szultán Brigád, a Hamszat Hadosztály, és az al-Mutaszim Brigád, az Egyesült Államok is támogat. Az afríni hadműveletben Ankara oldalán harcolnak az iszlamista Fajlak as-Sam és a Dzsabhat as-Samíja lázadó szervezetek is, amelyek 2014 óta aktívak Észak-Szíriában.

Az említett felkelő csoportok az YPG harcosait szeparatistáknak tartják, akik Afrín és más kurdok lakta szíriai térségek elszakadásán fáradoznak.

Ennek hátterében az áll, hogy a szíriai konfliktus 2011-es kezdete óta az YPG és szövetségesei önhatalmúlag három félautonóm kantont alakítottak ki az ország északi részén Bassár el-Aszad szíriai elnök hallgatólagos hozzájárulásával. Mindemellett az YPG – amely szintén amerikai támogatást élvez – ügyelt arra, hogy ne csapjon össze a szíriai kormányerőkkel, miközben az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcban ki tudta terjeszteni az általa ellenőrzött területeket.

  • Kapcsolódó cikeink:

Az arab ellenzéki fegyveres tömörülések gyanakvással szemlélik a kurdok térnyerését, s azzal vádolják őket, hogy Aszad csatlósai. Abdelrahim ugyanakkor mindenkit arról igyekezett biztosítani, hogy az afríni hadművelet nem a kurdok ellen irányul.

“A művelet a terrorizmus minden megjelenési formájától hivatott megtisztítani a térséget, egyben pedig megvédeni a civileket, úgy az arabokat, mint a kurdokat is” – hangoztatta a Fajlak as-Sam parancsnoka. Kiemelte, hogy az afríni lakóterületek nem céljai a hadműveletnek, egyedül a YPG katonai állásait és támaszpontjait fogják támadni.

Törökország és helyi szövetségesei azzal vádolják az általuk terrorszervezetnek tekintett YPG-t, hogy elűzte az arabokat a városból így megváltoztatva a térség etnikailag kevert lakosságának összetételét.

Abu Meszlem, a Dzsabhat as-Samíja parancsnoka hangsúlyozta: céljuk a YPG-harcosokat kisöpörni a régió arabok lakta falvaiból, ezzel lehetővé téve az elűzött családoknak a visszatérést otthonaikba.

A YPG 2012-ben szerezte meg Afrínt a szíriai kormányerők visszavonulásával – a területen korábban 200 ezren éltek, de a menekültek révén a lakosságszám mára 500 ezerre nőtt. A lakosság mintegy felét arabok, a fennmaradó hányadot főként kurdok, kisebb részt pedig türkmének teszik ki. Az YPG nagyjából 10 ezer milicistája állomásozik Afrínban.

Az Olajág fedőnevű hadművelettel Törökország új frontot nyitott a már csaknem hét éve húzódó szíriai polgárháborúban. Ankara célja, hogy úgynevezett “biztonságos zónát” alakítson ki a határvidéken mintegy 30 kilométeres mélységben.

A török elnök továbbá kiemelte: Afrín ügye arról szól, hogy Törökország visszaadja a területet “valódi tulajdonosainak”. A távlati cél pedig az, hogy hazaküldjék azt a 3,5 millió szíriai menekültet, aki Törökországban él – tette hozzá a török elnök.

Forrás: APA/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás