Az EP zöld utat adott a Brexit tárgyalások második szakaszának elindítására

Tovább lehet lépni az Egyesült Királyság uniós kiválásáról szóló egyeztetések második szakaszára, a távozás főbb feltételeiről ugyanis megfelelő megállapodásra jutottak a felek, de vannak még tisztázásra váró kérdések – szögezte le az Európai Parlament (EP) nagy többséggel elfogadott szerdai határozatában.

A képviselőtestület strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyott dokumentumban rámutattak, hogy a rendezett kilépés előkészítése terén számos kérdés még függőben van, amelyeket az egyezmény véglegesítése előtt mindenképp tisztázni kell.

A szövegben figyelmeztettek: a tárgyalások a második szakaszban kizárólag akkor haladhatnak előre, ha a brit kormány teljes mértékben tiszteletben tartja a közös jelentésben vállalt kötelezettségeit, és ezeket maradéktalanul egy világos jogi szerződésbe foglalják.

Az EP néppárti, szociáldemokrata, liberális, radikális baloldali és zöldpárti frakciója által közösen benyújtott határozattervezetet 556 igen szavazattal, 62 nem ellenében, 68 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

Kiemelték: az esetleges átmeneti intézkedések csak akkor hagyhatók jóvá, “ha biztosítják a jogok és kötelezettségek megfelelő egyensúlyát, időben korlátozottak – legfeljebb három évre szólnak -, és rendelkeznek az uniós vívmányok érvényességének meghosszabbításáról”. Ennek kapcsán hangsúlyozták, az átmeneti időszakban az Egyesült Királyság nem lehet része az EU intézményeinek és szerveinek, viszont az újonnan elfogadott uniós szabályokat ennek ellenére el kell fogadnia. A határozatban végezetül kívánatosnak nevezték a lehető legszorosabb jövőbeli kapcsolat kialakítását az Egyesült Királyság és az Európai Unió között.

Antonio Tajani, az EP elnöke leszögezte, az előző heti előzetes megállapodást teljes egészében bele kell foglalni majd a kiválási szerződésbe, ellenkező esetben nem folytathatóak tárgyalások a kereskedelmi kérdésekről. “A megfelelő előrelépés elérése nem azt jelenti, hogy minden probléma meg van oldva” – fogalmazott. Az esetleges kilépési egyezményt a hatályba lépéshez az Európai Parlamentnek is jóvá kellene hagynia.

A bennmaradó tagállamok vezetői csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójukon fognak dönteni arról, jóváhagyják-e a második tárgyalási szakasz megkezdését, a szakértők szerint azonban ez több mint valószínű.

Kapcsolódó anyagunk: Újra problémás lehet a Brexit-számla ügye

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Angela Merkel német kancellár (j) és Sebastian Kurz osztrák kancellár sajtóértekezletet tart a berlini kancellári hivatalban 2018. január 17-én. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Összecsapott Merkel és Kurz menekültügyben

A német és az osztrák kormány egyetért abban, hogy a migrációs válság megoldásához elengedhetetlen az uniós külső határ védelme és a menekültek támogatása helyben, a hazájuk közelében, a menekültek EU-n belüli elosztását szabályozó kvóták ügyét viszont eltérően ítélik meg.

Read More »
brexit_640

Juncker tárt karokkal várja vissza a briteket az EU-ba

Nem lehet akadálya, hogy az Egyesült Királyság végül tagja maradjon az Európai Uniónak, amennyiben a britek esetleg meggondolják magukat - jelentette ki szerdán Strasbourgban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, hozzáfűzve, ha nem is így történik, szeretné, hogy a szigetország egyszer visszatérjen az EU-ba.

Read More »