Több ezren tüntetnek a Közel-Keleten Trump döntése miatt

Az Egyesült Államok “valószínűleg” két éven belül nem költözteti át az izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe – jelentette ki pénteken Rex Tillerson amerikai külügyminiszter Párizsban.

“Ez nem olyan dolog, amely idén bekövetkezik, és valószínűleg még jövőre sem, de Donald Trump elnök azt akarja, hogy nagyon konkrétan és nagyon határozottan haladjunk előre” – mondta az amerikai diplomácia vezetője francia kollégájával, Jean-Yves Le Driannal folytatott megbeszélését követően.

Donald Trump szerdán, a több évtizedes amerikai politikával szakítva bejelentette: az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet a zsidó állam fővárosaként, és azt tervezi, hogy oda költözteti nagykövetségét Tel-Avivból. Bővebben…

Rex Tillerson arra hívta fel a figyelmet, hogy az átköltözéshez meg kell “találni a helyszínt, építési terveket kell kidolgozni, meg kell szerezni a szükséges engedélyeket (köztük az amerikai kongresszusét),  és végül fel kell építeni a nagykövetséget” – mondta a külügyminiszter. Azt is hangsúlyozta, hogy Donald Trump “nagyon világosan jelezte, hogy Jeruzsálem végső státuszáról és a határokról a két félnek kell tárgyalnia és döntenie”.

Rex Tillerson a Libanon barátai elnevezésű nemzetközi csoport találkozóján részt vesz Párizsban Szaad Haríri libanoni miniszterelnökkel, az ENSZ Biztonsági Tanácsácsa öt állandó tagjának, valamint Németország és Olaszország képviselőivel. Céljuk, hogy megerősítsék a libanoni kormányfő helyzetét. Haríri kedden visszavonta november elején Szaúd-Arábiában megtett lemondását, és bejelentette, kormánya valamennyi tagja egyetért abban, hogy távol maradnak az arab országokban dúló konfliktusoktól. Az amerikai külügyminiszter a találkozót követően találkozik Emmanuel Macron francia államfővel is, akivel a közel-keleti helyzetet vitatják meg.

Párizs, 2017. december 8. Szaad Haríri libanoni miniszterelnök (b) és Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kezet fog megbeszélésük előtt Párizsban 2017. december 8-án. (MTI/AP pool/Thibault Camus)

Párizs, 2017. december 8.
Szaad Haríri libanoni miniszterelnök (b) és Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kezet fog megbeszélésük előtt Párizsban 2017. december 8-án. (MTI/AP pool/Thibault Camus)

Tömegek tüntettek szerte a Közel-Keleten Trump döntése ellen

Több százan tiltakoztak az utcákon pénteken Teheránban az iráni kormány felhívására. A tüntetők amerikai zászlókat és Trumpot ábrázoló képeket égettek, miközben Washington- és Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak. A Tasnim iráni hírügynökség szerint más iráni városokban is voltak hasonló megmozdulások.

Sok ezer palesztin tüntetett pénteken a muzulmán pihenőnapon a mecsetek elhagyása után Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemről hozott döntése ellen, több  tucat helyen voltak összecsapások az izraeli biztonságiakkal, melyekben több százan megsebesültek – jelentette a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

A Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő, és az amerikai nagykövetséget a városba költöztető döntés miatt péntekre meghirdetett “harag napján” az izraeli biztonságiak gumilövedékekkel és villanógránátokkal próbálták oszlatni a tiltakozó tömegeket. Az izraeli hadsereg tizenkét sebesültről és hat letartóztatottról számolt be, de a palesztin egészségügyi minisztérium száz tüntető kórházba szállításáról adott hírt. Beszámolójuk szerint huszonhárom esetben nem életveszélyes, lőtt sebesüléseket láttak el.

Jeruzsálemben az Al-Aksza mecsetnél nem vezettek be korlátozó intézkedéseket, és a közrádió szerint viszonylagos nyugalomban ért véget a pénteki ima. A muzulmán hívők nagy számban jelentek meg a mecsetnél és a Damaszkuszi kapunál, izraeli zászlót is égettek, s azt kiabálták, hogy “mártírként halunk meg”, s “Izrael számára nincs hely”.

Kairó, 2017. december 8. Izraeli zászlót égetnek egyiptomi muszlimok a kairói Azhar mecsetben 2017. december 8-án. Két nappal korábban Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok Tel-Aviv helyett Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának. (MTI/EPA/Mohamed Hoszam)

Kairó, 2017. december 8.
Izraeli zászlót égetnek egyiptomi muszlimok a kairói Azhar mecsetben 2017. december 8-án. Két nappal korábban Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok Tel-Aviv helyett Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának. (MTI/EPA/Mohamed Hoszam)

Több mint harminc helyen került sor tömegoszlatásra Ciszjordániában. Jelentős számban demonstráltak Betlehem határánál Ráchel sírjánál, Al Arubnál, Túl-Karmnál, Kalandiánál és Beit Ummarnál, illetve hat helyen is a Gázai övezet határához vonult több ezer, köveket dobáló és gumiabroncsokat égető tüntető.

A pénteki ima után tömegek – több százan, néhol több ezren – vonultak az utcákra Kairóban, Ammánban, Bejrútban, több törökországi és pakisztáni városban, valamint Kasmírban is Trump döntése ellen tiltakozva. “Le Amerikával! Le Izraellel” – skandálták több helyen a demonstrálók, akik közül többen amerikai és izraeli zászlókat égettek.

Forrás: MTI/dpa/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás