Lejárt a határidő, akcióba léptek a zimbabwei elnök ellen

A dél-afrikai államban kormányzó Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU-PF) bejelentette, hogy kedden indítványt terjeszt be a Robert Mugabe államfő elmozdítását célzó alkotmányos eljárás megindítására, bár hétfőn olyan értesülések is lábra kaptak, hogy az elnök már beleegyezett a lemondásba.

Simon Moyo, a ZANU-PF szóvivője szerint a párt egyhangúlag hozott döntést az indítvány beterjesztéséről. A kormánypárt egyben hivatalosan is értesítette a múlt heti katonai puccs nyomán házi őrizetbe helyezett Mugabét, hogy megfosztották pártelnöki tisztségétől.

Az államfő ugyanakkor azt jelentette be, hogy kedd reggelre kabinetülést hívott össze. Ezen – mint Mugabe főtitkára elmondta – minden miniszter részvételére számítanak.

A ZANU-PF központi bizottsága már korábban jelezte: hétfő délig ad időt Mugabének arra, hogy önként lemondjon, különben alkotmányos eljárás keretében kezdeményezik leváltását. A határidő lejártát követően Paul Mangwana, a ZANU-PF egyik képviselője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: a kormánypárt kedden akarja elindítani az államfő leváltását célzó eljárást, és szándékukban áll e célból létrehozni egy parlamenti bizottságot, amelynek – Mangwana feltételezései szerint – esetleges döntése esetén akár már szerdán lehetséges, hogy “kiszavazzák” Mugabét. Egyben jelezte, hogy számítanak az ellenzéki Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDC) támogatására is. Mangwana szerint a legfőbb vád a 93 éves elnök ellen az, hogy “lehetővé tette feleségének, hogy bitorolja a kormányzati hatásköröket”, és az, hogy “túl idős, és segítség nélkül még járni sem tud”.

Mugabe vasárnap tárgyalt a katonai vezetőkkel, és az elnöki hivatal nevének elhallgatását kérő egyik illetékese az elnök televíziós beszéde előtt arról tájékoztatta a sajtót, hogy az államfő beleegyezett a lemondásba. Mugabe vasárnap esti televíziós beszédében ezzel szemben nem jelentette be lemondását, és közölte, hogy ő fog elnökölni pártja decemberi kongresszusán. Tovább

Az arrogáns Mugabe figyelmen kívül hagyja a ZANU-PF-et – állt az egyik helyi újság szalagcímében. “Lejárt az időd” – mondta Mugabének Chris Mutsvangwa, a zimbabwei háborús veteránok vezetője egy sajtótájékoztatóján. Mutsvangwa egyúttal megjegyezte: a háborús veteránok szövetsége bíróságra megy, hogy eljárás keretében szerezzen érvényt igazának, amely szerint Mugabe mint vezető “elhanyagolta kötelességét”. A háborús veteránok és ellenzéki aktivisták is jelezték: további tüntetéseket fognak tartani annak érdekében, hogy távozásra kényszerítsék Mugabét.

A CNN amerikai hírtelevízió a nap folyamán egy forrást idézve arról számolt be, hogy Mugabe beleegyezett abba, hogy lemond, és meg is fogalmazta a lemondásáról szóló levelet. Más források ezt nem erősítették meg.

Időközben Edgar Lungu zambiai elnök a zimbabwei fővárosba, Hararéba küldte elődjét, Kenneth Kaundát, hogy “méltóságteljes távozásra” bírja Mugabét.

Harare, 2017. november 20. Constantino Chiwenga tábornok, a zimbabwei hadsereg parancsnoka (k) sajtótájékoztatót tart  Hararéban 2017. november 20-án. A dél-afrikai államban kormányzó Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU-PF) ezen a napon indítványt terjeszt be a Robert Mugabe megbuktatott államfõ elmozdítását célzó alkotmányos eljárás megindítására. A hadsereg öt nappal korábban átvette az ország irányítását a kormánytól, és házi õrizetbe helyezte Mugabét, akit november 19-én pártjának központi bizottsága leváltotta a pártelnöki tisztségérõl. (MTI/AP/Tsvangirayi Mukwazhi)

Harare, 2017. november 20.
Constantino Chiwenga tábornok, a zimbabwei hadsereg parancsnoka (k) sajtótájékoztatót tart Hararéban 2017. november 20-án. A dél-afrikai államban kormányzó Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU-PF) ezen a napon indítványt terjeszt be a Robert Mugabe megbuktatott államfő elmozdítását célzó alkotmányos eljárás megindítására. A hadsereg öt nappal korábban átvette az ország irányítását a kormánytól, és házi őrizetbe helyezte Mugabét, akit november 19-én pártjának központi bizottsága leváltotta a pártelnöki tisztségéről. (MTI/AP/Tsvangirayi Mukwazhi)

A válság november 6-án kezdődött, amikor Mugabe menesztette alelnökét. Emmerson Mnangagwa elhagyta az országot, menesztésével az államfő felesége, Grace Mugabe tűnt az utódlásra esélyes jelöltnek.

November 13-án Constantino Chiwenga vezérkari főnök bejelentette, hogy a hadsereg nem habozik közbelépni a politikai feszültségek lecsillapítása érdekében. Másnap páncélozott járművek jelentek meg Harare elővárosaiban. A katonák éjjel bevonultak a városba, átvették az ellenőrzést az állami műsorszolgáltató felett. A hadsereg múlt szerdán bejelentette, hogy átvette az ország irányítását a kormánytól, Mugabét pedig házi őrizetbe helyezték.

A vezérkari főnök hétfőn újra nyugalomra és türelemre intette a lakosságot, továbbá mindenkit arra szólított fel, hogy tartsa tiszteletben az ország törvényeit.

A zimbabwei belpolitikai helyzettel kapcsolatosan megszólalt Theresa May brit miniszterelnök egy meg nem nevezett szóvivője is, aki azt mondta: “Nem tudjuk még, hogyan alakulnak a fejlemények Zimbabwében, de az egyértelműnek tűnik, hogy Mugabe elvesztette az emberek és pártja támogatását”.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/Reuters/APA/EFE/TASZSZ

Felkapott hírek

Friss hírek