Továbbra is magas a brit infláció

Tartotta több mint ötéves csúcsát a múlt hónapban is a brit infláció, de a várakozásoktól eltérően nem gyorsult.

A brit statisztikai hivatal (ONS) keddi adatismertetése szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árak 3 százalékkal voltak magasabbak októberben, mint egy évvel korábban. Szeptemberben ugyanennyi volt a tizenkét havi brit infláció. Nagy-Britanniában 2012 márciusa óta nem mértek ennél gyorsabb éves inflációt.

Az elemzői közösség és a Bank of England – a brit jegybank – is azzal számolt előzetesen, hogy az októberi inflációs ütem átlépi a 3 százalékot. Az elemzői konszenzus 3,1 százalékos éves ütemet valószínűsített a múlt hónapra, a Bank of England 3,2 százalékkal számolt.

A Bank of England november elején, tíz év után először felemelte alapkamatát, 0,25 százalékponttal 0,50 százalékra növelve az irányadó rátát. A jegybank indoklása szerint a következő években elfogy a brit gazdaságban még meglévő csekély kapacitástöbblet is, és ennek hatására valószínűleg erősödni fog a hazai eredetű inflációs nyomás. Tovább

A brit kormány által a Bank of England számára előírt éves inflációs cél 2 százalék. Ha ettől az ütemtől egy adott tizenkét havi időszakban az infláció egy százalékpontnál nagyobb mértékben bármelyik irányban eltér, a Bank of England kormányzója nyílt levélben köteles az okokról magyarázatot adni a pénzügyminiszternek. Az előzetes várakozásokkal ellentétben Mark Carney jegybanki kormányzónak az októberi inflációs adatok ismertté válása után sem kell megírnia ezt a levelet Philip Hammond pénzügyminiszternek.

Londoni pénzügyi elemzők szerint még mindig elképzelhető, hogy Carney a novemberi inflációs adatsor ismertetése után megírhatja nyílt levelét Hammondnak, de valószínűleg az e havi inflációs ütem egyben a tetőzést is jelenti majd.

Ruth Gregory, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági kérdésekkel foglalkozó közgazdásza az októberi inflációs számokat értékelő kommentárjában közölte: a novemberi éves összevetésű infláció átlépheti a 3 százalékos ütemet, mivel az olajárak fontban számolva eddig 10 százalékkal emelkedtek ebben a hónapban, és a kiskereskedelmi üzemanyagárak ebből eredő emelkedése önmagában 0,05 százalékpontot adhat hozzá a tizenkét havi inflációhoz.

Az elemző szerint azonban a legutóbbi termelői ár-adatsorok arra vallanak, hogy novemberben jó eséllyel tetőzik is a brit infláció, mivel a font korábbi meredek gyengülésének inflációs hajtóereje lassan kikerül az éves összehasonlításokból.

A Capital Economics közgazdásza szerint időbe telik, mire a font gyengüléséből eredő költségoldali inflációs nyomás enyhülése megjelenik a kiskereskedelmi árindexben, és a ház azzal számol, hogy az éves brit infláció 2019-ig a Bank of England 2 százalékos célja felett marad.

A cég előrejelzése mindazonáltal az, hogy az inflációs ütem már decemberben ismét 3 százalék alá lassul, és 2018 végén 2,2 százalék környékén jár majd. A Capital Economics mindezt egybevetve fenntartja azt a prognózisát, hogy a Bank of England 2018 második negyedéig vár az újabb kamatemeléssel.

Kapcsolódó cikkünk: Ötéves csúcsra gyorsult a brit infláció

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »