Eredményes az EU és Afrika együttműködése a menekültválság kapcsán

Eredményes az Európai Unió (EU) és az afrikai migrációs útvonalon fekvő országok együttműködése, ezt mutatja, hogy több mint 90 százalékkal csökkent a Nigerből Líbiába érkezők száma – mondta Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a Die Welt című német lapnak.

A baloldali olasz politikus a lap online kiadásában kedden ismertetett nyilatkozatában visszautasította azt a vádat, hogy a Sophia nevű tengeri mentőművelet még több embert vonz az EU-ba.

Az Észak-Afrikából Európába irányuló migrációs útvonal földközi-tengeri szakaszán bajba került emberek életének megmentése „nem ‘szívó hatás’, hanem kötelesség”. „Ha egy anya hajlandó a kisgyermekeivel nekivágni a viharos tengernek egy gumicsónakon, akkor ‘taszító hatásnak’ kell lennie, egy oknak, amiért hajlandó kockáztatni a saját életét és a gyermekei életét, hogy elmeneküljön” – mondta Federica Mogherini.

Az EU éppen ezért finanszíroz programokat a migrációs útvonal mentén elterülő vidékeken, többek között a 2,5 milliárd euróval rendelkező európai uniós Szükséghelyzeti Alap Afrikáért (EU Emergency Trust Fund for Africa) nevű támogatási alap révén. A munka „már meghozta az első gyümölcsöket”, ezt jelzi, hogy a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai alapján a 2016 tavaszán regisztrált havi 70 ezerről visszaesett 4 ezerre a Nigerből Líbiába átkelők száma, ami 90 százalékot meghaladó csökkenés – emelte ki a főképviselő.

A Földközi-tengernek is kevesebben vágnak neki, az Olaszországba érkezők száma az idén 30 százalékkal csökkent 2016-hoz képest – tette hozzá Federica Mogherini a német lapnak nyilatkozva.

Az Arte német-francia közszolgálati televízióban kedd este bemutatandó Európa művelet – Mogherini és terve című dokumentumfilm apropóján készített összeállításban a Die Welt kiemelte, hogy az uniós főképviselő szerint az uniós tagállamoknak az eddiginél sokkal többet kellene tenniük közösen a kül- és biztonságpolitikai kihívások megválaszolásáért. A politikus a dokumentumfilmben hangsúlyozta, hogy „Európa belső és külső határain állandósult válsághelyzet van”, ami választás elé állítja a tagállamokat. Dönthetnek úgy, hogy a folyamatok szemlélői maradnak, de úgy is határozhatnak, hogy a válságot megpróbálják felhasználni változások beindítására.

A legfontosabb eszköz az EU működését szabályozó Lisszaboni Szerződéssel létrehozott úgynevezett állandó strukturált együttműködés, amellyel a tagállamok összehangolhatják és optimalizálhatják védelmi képességeiket. Ennek révén egyszerűbb lesz továbbfejleszteni a védelmi képességeket, és uniós katonai műveletek szolgálatába állítani őket. A munka az év végén kezdődik, 40 különböző programmal. Az együttműködés révén az EU hatékonyabban tud majd fellépni önálló tényezőként, „nemzetközi biztonságpolitikai partnerként” – mondta Federica Mogherini.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »