Donald Trump megnevezte jelöltjét a Fed élére

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön délután a Fehér Házban bejelentette: Jerome Powellt jelöli az amerikai jegybank (Fed) új elnökének.

Jerome Powell az előző amerikai elnök, a demokrata párti Barack Obama által kinevezett Janet Yellent váltja a jegybankelnöki székben. Powell 2012 óta a jegybank kormányzótanácsának tagja volt. Kinevezését – meghallgatása után – a szenátusnak kell jóváhagynia. Ha ez megtörténik, a 64 éves Powell személyében 1987 óta először lesz a jegybanknak nem közgazdász vezetője.

A bejelentés nem befolyásolta lényegesen a tőzsdei árfolyamok alakulását. A piacok számítottak a monetáris politikai nézeteiben “galambként” ismert Powell jelölésére a szintén “galamb” politikát folytató Janet Yellen utódjaként. A piacok az új elnöktől a Fed által lefektetett monetáris politikai irányvonal folytatását várják.

Döntése bejelentésekor a Fehér Ház Rózsakertjében Donald Trump a jelölt felkészültségét, tapasztalatát dicsérte, Jerome Powell pedig átlátható pénzügypolitikát ígért. A washingtoni születésű Powell jogász és beruházási bankár, a magánszektorban és a kormányzati szférában egyaránt tapasztalatokat szerzett. A Wall Streeten a Carlyle-csoport korábbi társtulajdonosa, az 1990-es években George Herbert Bush elnöksége idején dolgozott a pénzügyminisztériumban is. Elemzők pragmatikusnak és a monetáris politikában centristának tartják, aki nem egy döntésében – például a kamatpolitikát illetően – támogatta Janet Yellent.

A jelölés nem volt teljesen meglepetés: a The Wall Street Journal című lap szerdán jelentette, hogy Donald Trump mellette döntött és erről már kedden értesítette a jelöltet.

Elemzők ugyanakkor megjegyzik: a döntés előtt szóba került lehetséges jegybankelnök-jelöltek – Gary Cohn, a Fehér Ház gazdasági tanácsadó testületének vezetője, Kevin Warsh jogász, pénzügyi szakember, vagy John Taylor,a Stanford Egyetem közgazdász-professzora – neveinek kiszivárogtatásával az elnök azt sugalmazta, hogy olyan jelöltet keres, aki a Fed eddigi filozófiájától teljesen eltérően gondolkodik. Első kommentárjában a The Wall Street Journal azonban arra mutatott rá, hogy “Trump választása a folyamatosság melletti voksot” jelent.

Korábban írtuk: Janet Yellen távozását készítheti elő a FED mérlegcsökkentése

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Olajmezőnél tüntetnek az elégedetlen irakiak

Mintegy kétszázötven tüntető gyűlt össze kedden a dél-iraki Zubair olajmezőnél, hogy a kilencedik napja tartó, több városra kiterjedő megmozdulások keretében hangot adjanak nemtetszésüknek a silány minőségű közszolgáltatások és a munkanélküliség miatt. A rendőrség gumibottokkal és műanyagcsövekkel ütlegelve oszlatta fel a tömeget.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás