Pozitív munkaerőpiaci trendek figyelhetők meg az EU-ban

Az Európai Unió valamennyi tagországában gyorsult a bérnövekedés és könnyebb visszatérni a munkaerőpiacra, a tagállamok közötti bérkülönbségek pedig csökkenőben vannak – állapította meg az Európai Bizottság pénteken közzétett éves jelentésében.

Az uniós bizottság “A munkaerőpiac és a bérek alakulása Európában” című éves jelentése pozitív munkaerőpiaci trendekről számol be:

  • megerősítette, hogy a tagállamokban több mint 235 millióan vannak állásban, vagyis többen, mint a válságot megelőző időszakban,
  • a 7,6 százalékos uniós munkanélküliségi ráta megközelítette a recesszió előtti szintet,
  • valamint a korábban munkanélkülivé váltak most már könnyebben újra el tudnak helyezkedni, mint a válság évei alatt.

Megjegyezték, hogy noha a rugalmasabb munkafeltételek a munkáltatók és a munkavállalók szempontjából  is előnyösek, bizonyos esetekben egyenlőtlenséget eredményeznek a különböző jogállású dolgozók között. Sokszor ugyanis az alkalmi munkavállalók és az önfoglalkoztatók nem részesülnek megfelelő szociális védelemben.

Marianne Thyssen, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért, valamint a munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős uniós biztos elmondta, a célzott szakpolitikai reformok sikerei mellett továbbra is gondoskodni kell arról, hogy minden munkavállaló tisztességes munkafeltételek mellett dolgozhasson, és megfelelő védelemben részesüljön munkaviszonyától függetlenül.

A jelentés beszámol arról is, hogy 2016-ban szinte mindegyik EU-tagországban emelkedtek a fizetések, az eurót használó országokban átlagosan 1,2 százalékkal.

A fizetések legnagyobb arányban a viszonylag alacsony bérszínvonalú tagállamokban – mások mellett a balti országokban, Magyarországon és Romániában – nőttek, ami azt jelenti, hogy csökkenőben vannak a bérkülönbségek az EU-ban – húzták alá.

Sok más tagországban azonban a munkanélküliség csökkenésével együtt a vártnál kisebb mértékben emelkedtek a fizetések. Ráadásul csaknem mindegyik tagállamra jellemző, hogy az alkalmi munkavállalók fizetése alacsonyabb a határozatlan időre szóló munkaszerződéssel rendelkező munkavállalókénál, különösen azokban a tagországokban, ahol az ideiglenes foglalkoztatás aránya magasabb.

Az Európai Bizottság áprilisban terjesztette elő a szociális jogok európai pillérére vonatkozó javaslatát, amely húsz kulcsfontosságú elvet és jogot rögzít a méltányos és jól működő munkaerőpiacok, illetve jóléti rendszerek támogatása érdekében. A tagállamok ennek elfogadásáról a tisztességes munkafeltételekről és a növekedésről szóló szociális csúcstalálkozón, november 17-én, Göteborgban állapodhatnak meg.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Megindult a lejtőn Törökország

Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-besorolását két nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's és a Moody's Investors Service, egyaránt elsősorban azzal a várakozásukkal indokolva a lépést, hogy a török líra legutóbbi szélsőséges árfolyam-kilengései és az ebből eredő, várhatóan meredek ívű fizetésimérleg-mozgások kikezdik a török gazdaság alapjait. Az S&P jövőre recesszióval számol Törökországban.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás