Londonban tárgyalt és fellebezett az Uber

Dara Khosrowshahi, az Uber vezérigazgatója múlt héten egybehangzóan konstruktívnak minősített tárgyalást tartott Mike Brownnal, a Transport for London vezérigazgatójával, ma pedig az Uber benyújtotta londoni szolgáltatási engedélyének megvonása elleni fellebbezését. 

A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) a múlt hónap végén közölte az amerikai székhelyű taxivállalat londoni érdekeltségével, hogy nem állít ki számára új szolgáltatási engedélyt. A cég londoni működési jogosítványa szeptember 30-án lejárt.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Döntését a TfL azzal indokolta, hogy az Uber nem teljesíti a felelősségteljes vállalati tevékenység kritériumait, és ez számos közbiztonsági problémát vet fel. A hatóság aggályosnak tartja, ahogy a cég az utasok elleni súlyos bűncselekményekről szóló bejelentéseket kezeli.

A TfL emellett nem tartja megfelelőnek az Uber hozzáállását a sofőrök biztonsági háttérellenőrzéséhez, és azt a módot sem, ahogy a vállalat a gépkocsivezetők orvosi alkalmassági igazolásait beszerzi. A TfL felrótta azt is, hogy az Uber olyan szoftvert használ, amely akadályozza a hatósági ellenőrzést.

A döntés hatalmas tiltakozási hullámot indított el Londonban. A közösségi portálokon rengeteg felhívás jelent meg az egyébként világhírű – és hírhedten drága – hagyományos londoni taxik bojkottjára, mivel a széles körben elterjedt vélemény szerint a londoni taxisszervezetek nyomására született az Uber engedélyének visszavonásáról hozott döntés.

Az Uber londoni kitiltásáról szóló döntés megváltoztatását követelő – a TfL végzésének másnapján elindított – petíciót péntekig több mint 850 ezren írták alá.

Sadiq Khan, London polgármestere – e minőségében a TfL elnöke – a hatalmas felháborodás és a tiltakozó hullám láttán személyesen kérte fel Brownt, hogy üljön tárgyalóasztalhoz az Uber vezetőjével.

Khan az elmúlt napokban több nyilatkozatában is utalt arra, hogy az Uber londoni engedélyének megvonásáról hozott döntés megváltoztatható, hangsúlyozta azonban, hogy a szigorú szabályokat a londoni taxipiac minden szereplőjének be kell tartania.

Az Uber 2012 óta működik Londonban 40 ezer sofőrrel, és eddig 3,5 millió londoni – a brit főváros lakosságának fele – töltötte le a kocsirendeléshez szükséges mobiltelefonos alkalmazást.

Az Uber pénteken, a határidő lejárta előtt néhány órával nyújtotta be hivatalos fellebbezését londoni működési engedélyének megvonása ellen a westminsteri magisztrátusi bíróságon. A bíróság az első meghallgatást december 11-re tűzte ki. A TfL közölte, hogy a várhatóan hónapokig tartó fellebbezési folyamat idején az Uber folytathatja működését Londonban.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

sziria-rakka_640

Rakka hivatalosan is felszabadult

Az SDF a rakkai stadionban tartott sajtótájékoztatóján jelentette be a város visszavételét az Iszlám Államtól. A dzsihadista szervezet korábban fegyverraktárként és börtönként használta a stadiont, és ez volt az utolsó rakkai létesítmények egyike, ahonnan kiszorították a terrorszervezet fegyvereseit.

Read More »
brexit-5_640

Brexit: toporgás zajlik előrelépés helyett

Eddig nem sikerült megfelelő mértékű előrelépést elérni az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló egyeztetéseken ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a jövőbeli kapcsolatok kérdéseit érintő második tárgyalási szakaszra - mondták ki pénteki brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői.

Read More »