Macron spórolása miatt lemondott a francia vezérkari főnök

Lemondott tisztségéről Pierre de Villiers francia vezérkari főnök, aki nemrégiben nyílt konfliktusba került Emmanuel Macron államfővel a védelmi kiadások csökkentése miatt.

Pierre de Villiers néhány perccel a védelmi tanács szerdai ülése előtt jelentette be a távozását – ő az első vezérkari főnök, aki lemondott az V. köztársaság történetében.

A tábornok nyílt konfliktusba került az államfővel, amióta bírálta a hadseregnél tervezett megtakarításokat, s a védelmi költségvetést tarthatatlannak nevezte. Emmanuel Macron emiatt a múlt heti nemzeti ünnepen tartott beszédében figyelmeztette őt, hogy nem vitathatja nyíltan az elnök, azaz a hadsereg vezetőjének a döntéseit.

„Nem vagyok abban a helyzetben, hogy biztosítani tudjam annak a hadseregmodellnek a fenntarthatóságát, amelyben hiszek Franciaország és a franciák védelmének szavatolása érdekében” – írta közleményében Pierre de Villiers.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az új kormány 4,5 milliárd eurós megtakarítást irányoz elő még az idén az állam működésében, ebből a legjelentősebb összeg, mintegy 850 millió euró a védelmi tárcára hárul.

A konfliktust megelőzően egyébként Emmanuel Macron június 30-án hosszabbította meg egy évvel a 61 éves tábornok megbízatását, akinek akkor ígéretet tett arra, hogy a védelmi költségvetés 2025-re eléri a hazai össztermék (GDP) 2 százalékát, miután az elmúlt három évtizedben folyamatosan csökken a francia hadsereg büdzséje.

Forrás: MTI

Friss hírek