Megenyhült az EU két „renitens” ország iránt

Mivel a költségvetés hiányát Horvátország és Portugália GDP-je három százaléka alá tudta szorítani, az Európai Unió Tanácsa pénteken lezárta a két országgal szemben indított túlzottdeficit-eljárást.

Az uniós gazdasági és pénzügyminisztereket tömörítő tanács tájékoztatása szerint az ülésező miniszterek arra a következtetésre jutottak, hogy mindkét ország korrigálta költségvetési hiányát, ezért hatályon kívül helyezték a Horvátország esetében 2014 januárjában, Portugália esetében pedig 2009 decemberében hozott intézkedéseket.

Horvátországgal szemben az unió azért indított túlzottdeficit-eljárást, mert úgy találta, hogy megszegte a költségvetési hiányra vonatkozó előírásokat, az ország államháztartási hiánya ugyanis meghaladta a hazai össztermék (GDP) 5,5 százalékát, így az uniós, 3 százalékos referenciaértékeket.

A tanács megállapította, hogy ajánlásainak megfelelően Horvátország államháztartási hiánya 2014 végére a GDP 4,6 százalékára, 2015-ben 3,4, 2016-ban pedig 0,8 százalékra csökkent. Az Európai Bizottság 2017-es tavaszi gazdasági előrejelzése szerint a hiány idén várhatóan 1,1 százalékra emelkedik ugyan, de 2018-ra 0,9 százalékra esik vissza.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Portugáliának költségvetési hiányán kellett javítania

Lisszabon nemzetközi hitelezők segítségét is kérte pénzügyi stabilitása és fizetőképességének biztosítása érdekében. Az EU-tól, az euróövezettől és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 78 milliárd euró hitelcsomagot kapott 2011-ben. Portugália 2014 májusában került ki a nemzetközi pénzügyi mentőcsomag védelme alól, miután teljesítette a hitelprogram valamennyi feltételét. A hitelekért cserébe szigorú gazdasági megszorításokat és reformokat kellett végrehajtania a dél-európai országnak.

A tanács többször is meghosszabbította a hiány megszüntetésére vonatkozó határidőt az országot sújtó recesszióra való tekintettel. A beszámoló szerint Portugália államháztartási hiánya 2015-ben a GDP 4,4 százalékát tette ki, továbbra is elmulasztva a tanács által kitűzött újabb határidőt. Lisszabon kérésére a tanács úgy döntött, hogy nem szab ki bírságot és arra szólította fel Lisszabont, hogy 2016-ban csökkentse államháztartási hiányát a GDP 2,5 százalékára, és a GDP 0,25 százalékát kitevő konszolidációs intézkedéseket hajtsa végre.

A tanács csütörtöki ülésén megállapította, hogy Portugália államháztartási hiánya 2016-ban a GDP 2,0 százalékát tette ki, a banki támogatási intézkedések potenciális hiánynövelő hatása pedig nem veszélyezteti a hiány tartós csökkentését.

A miniszterek véleménye szerint mindkét ország megfogadta a tanács ajánlásait és megfelelő módon és eszközökkel korrigálták a költségvetési hiányra, valamint az államadósságra vonatkozó adataikat.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Phenjan, 2018. április 10.
Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (k) a párt központi bizottsága politikai bizottságának ülésén Phenjanban 2018. április 9-én. (MTI/EPA/KCNA)

Kim Dzsong Un egy nagy kérdőjel az USA számára

Az amerikai hírszerzési szakértők gőzerővel próbálják felvázolni Kim Dzsong Un személyiségét, hogy Donald Trump elnök tudja, tulajdonképpen kivel készül tárgyalóasztalhoz ülni. Az elemzők azonban óriási kihívással szembesülnek, ugyanis a titokzatos észak-koreai diktátorról nagyon kevesen tudnak bármi érdemlegeset.

Read More »