Csúszik a román közszférának beígért béremelés

Elfogadta az új egységes bértörvényt a román képviselőház szerdán, a közszférának azonban 2018 januárjáig még várnia kell az – eredetileg júliusra beígért – első béremelésekre.

A parlamenti vita célegyenesében elfogadott előírás szerint a – következő öt évben lépcsőzetesen bevezetendő, átlagosan több mint 50 százalékos – béremelések januártól kezdődnek, amikor az összes közalkalmazott bére 25 százalékkal, 2018 márciusától pedig a tanárok bére további 20, az egészségügyben dolgozóké pedig 75 százalékkal emelkedne Romániában.

Az új bértábla magasabb béreinek bevezetése csak a magas rangú állami tisztségviselők esetében nem szenvedett halasztást – számolt be a jogszabály részleteiről a Digi 24 hírtelevízió.

A csatorna tudósítójának számítása szerint egy parlamenti képviselő az év második felétől az eddig 5500 lej (1 lej = 67 forint) helyett már több mint 13 ezer lejes havi illetményben fog részesülni. A legnagyobb, több mint 17 ezer lejes fizetése az államfőnek lesz, a legnagyobb és legkisebb állami fizetés aránya pedig az eddigi 15-ről 12-re csökken Romániában.

A bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) további adócsökkentések és jelentős közalkalmazotti béremelések ígéretével nyert választásokat tavaly decemberben. Parlamenti felszólalásában Liviu Dragnea pártelnök azt hangsúlyozta, hogy az új bértörvény fontos lépés Románia “valós” uniós integrációja, az euró bevezetése útján. Hozzátette: véget kell vetni annak, hogy Románia az olcsó munkaerő miatt legyen vonzó a külföldi befektetők számára.

A jogszabályt 188 képviselő támogatta, 28-en ellene szavaztak, 47-en tartózkodtak. A PSD és kisebb szövetségesük, a liberális ALDE, valamint a koalíciót a parlamentben támogató Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatta a jogszabályt, a jobboldali ellenzék fenntartásokat fogalmazott meg vele szemben.

A nemzetközi pénzintézetek azt kérték Romániától, hogy módosítson az adócsökkentések és közalkalmazotti béremeléseket egyszerre bevezető adópolitikáján, mert becsléseik szerint a román államháztartási hiány idén a hazai össztermék (GDP) 3,7 százalékára, öt éven belül pedig akár 6 százalékára is emelkedhet.

Viorel Stefan pénzügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy az új bértörvényre van költségvetési fedezet, annak bevezetése nyomán 2018-ban Románia 76 milliárd lejt, a GDP 8,6 százalékát fogja közalkalmazotti bérekre költeni. A tárcavezető azonban nem vett részt a törvény parlamenti elfogadásán. Távollétét és Sorin Grindeanu kormányfő távolmaradását a PSD elnöke sérelmezte.

Romániában 2342 lej (158 ezer forint) volt a nettó átlagbér márciusban, több mint 14 százalékkal meghaladva a 2016 márciusi szintet.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

2016 szeptember 4. REUTERS/Nicolas Asfonri/Pool

May szerint nagyvonalú a brit Brexit-ajánlat

Rendkívül komoly és méltányos az előző este bemutatott brit javaslat, amelynek értelmében az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnése után is a szigetországban maradhatnak azok az uniós állampolgárok, akik még a kiválás előtt érkeztek - hangoztatta Theresa May brit kormányfő.

Read More »