A Fülöp-szigeteki kormányerők visszafoglalták Marawit

A Fülöp-szigeteki kormányerők visszaszerezték a területek nagy részét az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel kapcsolatban álló helyi szélsőségesektől az ország déli részén található Marawiban – közölték a hatóságok hétfőn.

Marawiban már csak kisebb körzetek állnak az iszlamisták ellenőrzése alatt a hat napja tartó összecsapások következményeként – mondta el Restituto Padilla Fülöp-szigeteki katonai szóvivő.

„Képesek vagyunk ellenőrizni, ki jön be és ki megy ki, ki mozog és ki nem, és azon vagyunk, hogy elszigeteljük az ellenállás fennmaradt fészkeit” – tette hozzá.

A harcokban helikoptereket, páncélozott járműveket és számtalan katonát vetettek be. Az összecsapásokban eddig mintegy százan vesztették életüket, köztük több civil. Az áldozatok száma vélhetőleg tovább fog emelkedni.

Ronald de la Rosa országos rendőrfőnök elmondta, hogy a városi környezetben zajló műveletek befejezése időt vesz igénybe, mert a fegyveresek épületről épületre bujkálnak. De la Rosa szerint a biztonsági erők a kifárasztásukra játszanak.

Marawi 200 ezer lakosának többsége muszlim. A Fülöp-szigetek déli részén több iszlamista csoport tevékenykedik. A jelenlegi konfliktus miatt Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök kedden hatvan napra hadiállapotot hirdetett Mindanao szigetén.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »