Nagy elvárásokkal néz szembe az újraválasztott iráni elnök

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szombaton kijelentette, reméli, hogy Haszan Róháni újraválasztott iráni elnök második mandátumát arra fogja használni, hogy véget vessen Teherán ballisztikus rakétákkal végzett kísérleteinek, és felszámolja Irán terroristahálózatát.

Tillerson, aki elkíséri Donald Trump amerikai elnököt első hivatalos külföldi körútján, a Rijádban, Szaúd-Arábia fővárosában szaúdi kollégájával, Adel al-Dzsuberrel tartott közös sajtóértekezletén kitért az iráni elnökválasztásra. Azt mondta, hogy Washington fokozni akarja erőfeszítéseit Teherán visszatartására Szíriában és Jemenben, ahol az Egyesült Államok és Irán ellentétes oldalon állnak.

Róháni újraválasztásához az elsők között gratulált Irán szövetségese, Bassár el-Aszad szíriai elnök, aki azt írta, hogy “a két ország, a régió és az egész világ biztonságának és stabilitásának erősítésére” számít.

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Twitter-üzenetében azt írta, hogy az EU továbbra is a térség békéjéért akar síkraszállni minden iráni állampolgár várakozásának megfelelően.

Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában annak a reményének adott hangot, hogy Moszkva és Teherán a jövőben is együtt fog működni a Közel-Kelet és a világ békéjének és stabilitásának megőrzésén. Hozzáfűzte, hogy a Róháni márciusi oroszországi látogatása során a két ország között megkötött megállapodásokat sikeresen meg fogják valósítani.

Szajed Ali Hamenei, Irán vallási és politikai vezetője szombati üzenetében üdvözölte a magas választási részvételt. A választások nyertese az iráni nép és az Iszlám Köztársaság – mondta -, amely ellenségeinek összeesküvése ellenére képes volt helytállni. Felhívta az elnököt, hogy jövőbeni politikájában a jogaitól megfosztott rétegeknek, a vidéki és a szegény régióknak és a korrupció elleni harcnak adjon elsőbbséget. Ezek voltak Róháni riválisának, a Hamenei bizalmasaként ismert Ebráhim Raiszinek fő választási témái.

Az amerikai külügyminiszter szerint az iráni elnöknek lehetősége nyílt arra, hogy véget vessen a térséget destabilizáló erők támogatásában játszott teheráni szerepnek. Kifejezte reményét, hogy Róháni “helyreállítja az irániak szólás- és gyülekezési szabadsághoz fűződő jogát, hogy olyan életet élhessenek, amilyet megérdemelnek”.

“Nem fogom kommentálni, hogy mik a várakozásaim. De reméljük, ha Róháni meg akarja változtatni Irán és a világ többi részének viszonyát, ezek azok az intézkedések, amelyeket meg kell hoznia” – mondta Tillerson.

A szaúdi külügyminiszter iráni belügynek nevezte az ottani elnökválasztást, és felszólította Teheránt, hogy ballisztikus rakétákkal végzett kísérletei ügyében tartsa magát az ENSZ határozataihoz, és szüntesse be a terrorizmus támogatását.

Róháni két évvel ezelőtt megállapodott a vezető nagyhatalmakkal az iráni atomprogram visszafogásáról a gazdasági szankciók enyhítéséért cserébe. Raiszi, aki a legszegényebbek támogatását ígérte, és a hazai termelésre és a befektetésre épülő “ellenálló gazdaságot” tekinti elsődlegesnek, keményen bírálja az atommegállapodást, amely szerinte nem hozta meg a várt gazdasági hasznot.

Forrás: MTI/Reuters/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

Alakul a jemeni békemegállapodás

A jemeni polgárháborúban szemben álló felek megállapodtak, hogy Hodeida vörös-tengeri kikötővárosban és az azonos nevű kormányzóságban tűzszünet lép életbe - jelentette be csütörtökön António Guterres ENSZ-főtitkár. Közben az amerikai szenátus megvonná a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi koalíciónak a háborúban nyújtott logisztikai segítséget.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás