Trumpék megint fellebbeznek

Az amerikai igazságügyi minisztérium pénteken este bejelentette, hogy megfellebbezi azokat a bírói döntéseket, amelyekkel felfüggesztették a beutazási korlátozásokról szóló elnöki rendeletet.

Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője már ezt megelőzően jelezte: a kormányzat eltökélt, hogy “nagyon erőteljesen megvédje” a beutazások átmeneti korlátozásáról szóló elnöki rendeletet a bírók “selejtes határozatával” szemben.

Csütörtökön a marylandi Greenbeltben, szerdán pedig Hawaii fővárosában, Honoluluban hozott döntést egy szövetségi bíró Donald Trump amerikai elnök második rendeletének befagyasztásáról.

Az elnök január végén terjesztette elő a rendelet első változatát, amelyet szintén felfüggesztettek, majd – éppen a jogi aggályok miatt – kiadott egy új változatot, amelynek március 16-án kellett volna életbe lépnie. Ezt több szövetségi államban megtámadták.

Kapcsolódó cikkünk: Fellebbezés helyett inkább finomít beutazási rendeletén Trump

Trump már szerdán este reagált egy Nashville városában tartott nagygyűlésen, a “bírói hatalommal történt példátlan visszaélésnek” minősítve a felfüggesztésről – akkor még csak Honoluluban – megszületett határozatot, s azt ígérte, hogy a kormány a legvégsőkig, ha kell, az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróságig elmegy, hogy érvényt szerezzen a rendeletnek.[/box]

A marylandi bírói döntés fellebbezését már be is nyújtotta az igazságügyi tárca, a hawaii ügyben pedig ez várhatóan pár napon belül történik meg.

A tárcától pénteken kiszivárgott hírek szerint a minisztérium bevándorlási ügyekkel foglalkozó bírákat küld 12 városba, hogy felgyorsítsa azoknak az illegális bevándorlóknak a kitoloncolását, akik ellen bűnvádi eljárás folyik. A minisztérium egyik illetékese megerősítette, hogy a megcélzott városok között van például San Francisco, Los Angeles, Miami, a texasi El Paso, az arizonai Phoenix, de Baltimore és New York is.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

romania

Leváltanák a román miniszterelnök-helyettest

Daniel Constantin román miniszterelnök-helyettes leváltására tesz javaslatot az államfőnek Sorin Grindeanu szociáldemokrata román miniszterelnök, miután a kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE megvonta politikai támogatását a párt társelnöki tisztségét betöltő Constantintől.

Read More »
Fotó: Reuters

Le Pen: Az EU el fog pusztulni

Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldal elnökjelöltje egy vasárnapi kampányrendezvényen azt mondta, hogy az Európai Unió előbb-utóbb el fog tűnni. Ezen kívül megígérte, hogy amennyiben megválasztják, megvédi Franciaországot a globalizációtól.

Read More »