Három éve nem volt ilyen: a NATO az orosz vezérkarral tárgyalt

Három év szünet után először vette fel a kapcsolatot egymással az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke és a NATO Katonai Bizottságának elnöke – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.

A felek, Valerij Geraszimov és Petr Pavel hadseregtábornok az atlanti szövetség kezdeményezésére folytattak pénteken telefonbeszélgetést. A NATO 2014 áprilisában (az ukrajnai Krím félsziget orosz bekebelezését követően) döntött úgy, hogy egyoldalúan felfüggeszti minden gyakorlati polgári és katonai együttműködését Oroszországgal.

„Katonai vonalon ez az első magas szintű kapcsolatfelvétel azt követően, hogy a NATO Tanácsa az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok befagyasztásáról határozott” – hangsúlyozta közleményében az orosz védelmi tárca.

Geraszimov és Pavel tábornok a moszkvai tájékoztató szerint szót ejtett biztonsági problémákról, a katonai téren folytatott együttműködés helyreállításáról, az incidensek elkerüléséről, valamint az atlanti szövetség részvételéről az orosz védelmi minisztérium által szervezett eseményeken.

Az orosz vezérkari főnök felhívta a figyelmet azokra az aggályokra, amelyeket a NATO katonai tevékenységének az orosz határok közelében való „jelentős felerősödése”, valamint a szövetség egyesített fegyveres erői előretolt állomásoztatási rendszerének kibontakoztatása keltett.

Geraszimov tájékoztatta tárgyalópartnerét azokról a fontosabb nemzetközi eseményekről és hadgyakorlatokról, amelyeket az orosz védelmi minisztérium 2017-ben tervez megtartani. A felek a közlemény szerint szükségesnek nevezték, hogy kölcsönösen lépéseket tegyenek a feszültség csökkentése és az európai helyzet stabilizálása érdekében. Geraszimov és Pavel megállapodott a hasonló jellegű kapcsolattartás folytatásában.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »