Az elektromos autózás terjedése miatt rohamosan drágul a kobalt

A kereslet-kínálat törvénye az elektromos mobilitásra is vonatkozik: minél több kobalt kell az akkumulátorokba, annál drágább lesz az ára – egy év alatt máris 90%-ot drágult.

A kobaltot az elektromos autókban használt lítium-ion akkumulátorokban, valamint ötvözőfémként turbinák, rakéta hajtóművek, erőművi berendezések gyártásában és az űriparban használják.

Az elektromos autók gyártásának tényleges kobaltkereslete azonban egyre inkább számszerűsíthetőnek, és egyben a korábban becsültnél jóval nagyobbnak tűnik. Kínának például rendkívül ambíciózus tervei vannak az elektromos mobilitás fejlesztésére. A kobaltkereslet növekedésének egyik legnagyobb hajtóereje ennek megfelelően a kínai felhasználás lesz – fejtette ki az egyik nyersanyag befektetési alap elemzője.

A CRU Group tanácsadó vállalat prognózisa szerint az elektromos és plug-in hibrid autók értékesítése a tavalyi 1,1 millióról 2021-re évi 4,4 millióra, 2025-re pedig több mint hatmillióra emelkedik.

A lítium-ion akkumulátoroknak már a 75 százaléka fog kobaltot tartalmazni 2020-ra az eCobalt Solutions szerint, a kobalt alkalmazása ugyanis megnöveli a lítium-ion akkumulátorok kapacitását.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A kobalt ára fentiek hatására tavaly szeptember óta 50 százalékkal, fontonként 19 dollárra, öt éves csúcsra emelkedett. 2015 decemberében az ár még 10 dollár körül volt, mintegy kétezer tonnás piaci túlkínálat mellett – hét évnyi túlkínálat után a kobaltpiac az idén viszont már deficites lehet, azaz rohamosan nő a kereslet.

A világ kobaltfelhasználása tavaly mintegy 100 ezer tonna volt, ennek felét az elektromos autókban, mobiltelefonokban, hordozható számítógépekben és vezeték nélküli motoros szerszámokban használt akkumulátorok gyártása vette fel.

Az elektromos autók akkumulátorigénye tavaly a teljes kobaltfelhasználásnak nagyságrendileg 6,5 százalékáért volt felelős – ez az arány 2021-ig 16,9 százalékra emelkedik, a teljes kobaltfelhasználás pedig mintegy 130 ezer tonnára. Az idén 900 tonnányi deficitre lehet számítani, ami a Macquarie Research piackutató vállalat szerint 2020-ig 5000 tonnára emelkedhet.

A kobalt nehezen kezelhető önálló befektetési eszközként, mert a jelenleg piacra jutó mennyiségnek 98 százalékát réz és nikkeltermelés melléktermékeként állítják elő. A befektetők ezért az ár későbbi emelkedésének a reményében a kobaltot a maga fizikai valójában vásárolják fel és raktározzák nagy tételekben.

Piaci információk szerint így járt el például a bányaiparra szakosodott svájci Pala Investments befektetési társaság, valamint az egyik legnagyobb kínai nyersanyag befektetési alap, a Shanghai Chaos Investment is. A kínai állami nyersanyag készletek gondozásával foglalkozó State Reserves Bureau piaci megfigyelők szerint tavaly és 2015-ben ötezer tonna kobaltot vásárolt el. Az Egyesült Államok szintén stratégiai nyersanyagnak tekinti a kobaltot és a Defense Logistics Agency 2014 óta foglalkozik készletek felhalmozásával.

A világ kobaltkészleteinek mintegy hatvan százaléka a Kongói Demokratikus Köztársaságban található.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »