Félrement az orosz légicsapás, törököket találtak el

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön telefonon fejezte ki  sajnálatát és részvétét nyilvánította Recep Tayyip Erdogan török elnöknek amiatt, hogy Észak-Szíriában az orosz légierő véletlenül török katonákat ölt meg – jelentette a Habertürk török napilap internetes oldalán.

Egy orosz harci repülőgép csütörtökön az Iszlám Állam terrorszervezet állásai helyett a török hadsereg egyik épületére mért csapást az észak-szíriai el-Báb városában, Putyin szerint a nem megfelelő koordináció következtében. Az incidensben 3 katona meghalt, 11 megsebesült, egyikük súlyosan, a sérülteket kórházba szállították.

A beszámoló szerint a két államfő a beszélgetés során megállapodott az Iszlám Állam terrorszervezet elleni katonai együttműködés fokozásában.

A szíriai konfliktusban Törökország a lázadók, Oroszország a rezsim pártján áll, ennek ellenére a közelmúltban a két fél közös erőfeszítéseket tett – Észak-Szíriában például az orosz légierő segített be a törököknek, miután a NATO nem aktivizálta magát – és a tervek szerint tesz továbbra is a helyzet politikai rendezésére.

 

  • Előzmények
2015. november 24-én a török légierő lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai határnál, az eset nyomán Moszkva számos szankciót vezetett be Ankarával szemben.

Erdogan tavaly júniusban levélben kért bocsánatot Putyintól a történtekért, a két ország viszonya ezután a normalizálódott, többek között a Török Áramlat gázvezeték-projekt is újraindulhatott.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »