Az amerikai cégóriások is nekimentek Trumpnak

Számos technológiai nagyvállalat – köztük az Apple, a Google és a Microsoft – összefogott és vasárnap együttesen szólaltak fel Donald Trump amerikai elnök ideiglenes beutazási tilalma ellen, arra hivatkozva, hogy a rendelet „jelentős kárt okoz az amerikai üzletnek”.

Trump január 27-i rendeletében a menekültek befogadását szabályozó amerikai rendszer 120 napos felfüggesztésére, valamint a szíriai menekültek befogadásának határozatlan időre történő felfüggesztésére adott utasítást. A rendelet hét muszlim országból tiltotta meg a beutazást az Egyesült Államokba. Az ideiglenes beutazási tilalom az eddigi legvitatottabb politikai lépés, melyet Trump beiktatása óta elrendelt, és pontosan ezért rengetegen támadják.

A cégek beadványt nyújtottak be a szóban forgó rendelet kapcsán az Egyesült Államok Fellebbviteli Bíróságának, melyet többek között a Facebook, a Twitter és az Intel is támogatott. A nem-tech cégek közül is rengetegen képviseltették magukat a megmozdulásban: például az eBay, a Netflix és az Uber. A beadványt összességében közel 100 vállalat írta alá.

A technológia szektor a legnagyobb ellenzője az elnök bevándorlási rendeletének. A Google-t például különösen érzékenyen érinti az ügy, mivel mintegy 200 munkavállalójának amerikai tartózkodása került így veszélybe.

A rendeletet James Robart seattle-i szövetségi bíró pénteken felfüggesztette, amely ellen szinte azon nyomban fellebbezett az amerikai igazságügyi minisztérium. A San Francisco-i fellebbviteli bíróság szombat éjjel azonban elutasította a minisztérium kérését, úgyhogy egyelőre marad kényszerszünetben Trump beutazási tilalma.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »