Trump fel akarja számolni a vizsgálat alatt lévő jótékonysági szervezetét

Bejelentette  jótékonysági szervezetének a felszámolását Donald Trump megválasztott amerikai elnök, amit szombati  nyilatkozatában azzal indokolt, hogy elnöksége idején még az összeférhetetlenség látszatát is el akarja kerülni. A szervezet ellen a New York-i főügyészség vizsgálatot folytat.

A megválasztott elnök nem tudatta közleményében, hogy mikorra is tervezi a róla elnevezett alapítvány, a Donald J. Trump Foundation felszámolását.

Az alapítvány ellen októberben indított vizsgálatot Eric Schneiderman New York-i főügyész, mert állítása szerint a szervezet megsértette New York állam törvényeit azzal, hogy nem regisztrálta magát az illetékes állami hivatalnál. A vizsgálatot a The Washington Post amerikai lapnak az alapítványról írt, szabálytalanságok elkövetéséről szóló több jelentése után indították. A washingtoni lap szerint gyanítható, hogy a Donald J. Trump Foundation bevételeit egyebek mellett jogi viták rendezésére használták fel.

A főügyészség szóvivője szombaton tudatta, hogy Trump a vizsgálat végéig nem számolhatja fel – legalábbis törvényesen – a szervezetet. A szóvivő nem közölte a vizsgálat végének várható időpontját.

A megválasztott amerikai elnök hozzátette, hogy nagyon büszke az alapítvány által összegyűjtött összegekre, a szervezet pedig „lényegében költségek nélkül működött évtizedekig”. Hozzátette: mivel a jövőben „annyi időt és energiát” fog az elnökségbe, valamint az Egyesült Államokat és a világot érő problémák megoldásába fektetni, nem akarja, hogy „a jó munkát esetleges összeférhetetlenséggel hozzák összefüggésbe”.

A választási kampányban Trumpnak támadási lehetőséget teremtettek ellenfelének, Hillary Clintonnak és férjének, Bill Clintonnak az alapítványa körüli homályos ügyletek. A Clinton Alapítvány többször is abba a gyanúba keveredett, hogy összefonódtak a szervezet magánérdekei a demokrata politikus kormányzati posztjával. Az FBI is vizsgálta, hogy az alapítvány mesés adományokat kapott Clinton külügyminiszterségének idején.

Forrás: MTI

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »