Egy helyben topog Oroszország és Japán a Kuril-szigetek ügyében

Moszkva és Tokió gazdasági megállapodások sorát kötötte meg, de nem ért el érdemi elmozdulást a két ország viszonyát a második világháború óta beárnyékoló területi vitában Vlagyimir Putyin orosz elnök kétnapos japáni látogatása során.

“Hiszem, hogy a gazdaság területein folytatott közös munka segít megteremteni az alapját annak, hogy igazi partnerségi viszony alakuljon ki” – hangsúlyozta Putyin tokiói sajtótájékoztatóján pénteken, miután tárgyalt Abe Sindzó japán kormányfővel. Kijelentette, hogy Oroszország gazdasági érdekeinél fontosabb Japánnal a békeszerződés aláírása, amely több mint 70 éve várat magára a Kuril-szigetek Szovjetunió által elfoglalt négy déli tagja feletti területi vita miatt. “Számomra a legfontosabb dolog, hogy békemegállapodást írjunk alá, mert az megteremtené a hosszú távú együttműködés alapjait” – fogalmazott Putyin.

Abe a tokiói találkozón elmondta, hogy bár Oroszország és Japán szomszédok, nem aknázták ki teljesen a gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségeket. A japán kormányfő egyúttal reményét fejezte ki, hogy a közös gazdasági projektek idővel segíteni fognak a területi vita rendezésében, amelyre Abe korábban ígéretet tett.

Orosz tisztségviselők közlése szerint a két fél Putyin látogatása alatt összesen 68 gazdasági megállapodást írt alá, köztük a magánszektort érintő együttműködésekről is.

Az orosz és japán vezető megállapodott arról is, hogy a két ország tárgyalásokat kezd “különleges keretek között” megvalósítandó közös gazdasági tevékenységekről a Kuril-szigetek vitatott hovatartozású tagjain, amelyeket Japánban Északi Területeknek, Oroszországban Déli Kuril-szigeteknek neveznek. Az orosz elnök japáni látogatásán kilátásba helyezte, hogy országa lazítani fog a vitatott hovatartozású területekre látogató japán állampolgárokra vonatkozó szabályokon. Eközben a japán külügyminisztérium bejelentette, hogy 2017 januárjától enyhíteni fog a rövid időre az országba látogató orosz állampolgárokra vonatkozó vízumkötelezettségen.

Putyin a pénteki sajtótájékoztatón kitért a szíriai polgárháború ügyére is, amellyel kapcsolatban azt mondta, hogy török hivatali kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal közösen azon dolgoznak, hogy a megbékélés érdekében újabb tárgyalási forduló kezdődjön a szíriai kormány és az ellenzék között.

Egy japán tisztségviselő elmondta, hogy Putyin és Abe csütörtökön a hőforrásairól ismert, délnyugat-japáni Nagatóban egyetértett a biztonsági kérdésekről szóló párbeszéd újraindításának fontosságában. A két ország közötti miniszteri szintű biztonsági egyeztetések megakadtak 2014-ben, miután Oroszország annektálta az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet, az Egyesült Államok és a világ legfejlettebb országait tömörítő G7 csoport más országai – köztük Japán is – pedig válaszul szankciókat vezettek be Moszkva ellen.

Az orosz elnök aggodalmát fejezte ki az amerikai rakétavédelmi rendszer Japánba telepítése miatt, szerinte ugyanis az eltúlzott reakció az észak-koreai rakétaprogramra. Abe biztosította Putyint arról, hogy a rendszer az önvédelemre korlátozódik, és nem jelent fenyegetést a szomszédos országokra nézve.

  • Kapcsolódó cikkeink:

James Brown, a Temple Egyetem japán kampuszának professzora szerint a japán kormányfő most bizonyára “rettenetesen csalódott” amiatt, hogy nem ért el áttörést a területi vitában. Putyin semmit nem adott, és ezért cserébe a gazdasági együttműködés szorosabbra fűzését kapta – értékelte a találkozót Brown.

Vlagyimir Putyin legutóbb 11 évvel ezelőtt – második elnöki mandátuma idején – járt Japánban, és a Krím annektálása óta most először látogatott el olyan országba, amely tagja a G7 csoportnak.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

uber_621

Dániában is feladta az Uber

Az Uber 2014 novemberében jelent meg az 5,7 milliós lélekszámú Dániában. Jelenleg kétezer sofőrt foglalkoztat, és mintegy 300 ezren töltötték le okostelefonjukra a szolgáltatás igénybe vételéhez szükséges applikációt.

Read More »