Szorul a hurok az Iszlám Állam fellegvára körül

Az iraki biztonsági erők és szövetségeseik szerdára teljesen bekerítették Moszult, az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet egyik utolsó fellegvárát – adta hírül az iraki hadsereg.

A város egy ideje már csak nyugat felé volt nyitva az IÁ számára, mostanra a kör teljesen bezárult, nagyrészt az el-Hasd es-Saabi (Népi Mozgósítás) nevű, főként síitákat tömörítő félkatonai szervezet csapatainak köszönhetően. A Hszinhua kínai hírügynökség jelentése szerint elfoglalták azt a főutat is, amely Moszult összeköti Tal-Afarral, amely szintén még az IÁ kezén van. Így a két “végváros” között megszakadhatott az Iszlám Állam összeköttetése, moszuli harcosai nem kaphatnak utánpótlást már nyugat felől sem.

A Reuters brit hírügynökség ugyanakkor arról számolt be, hogy még az IÁ uralja a Tal-Afarba vezető utat. Moszulból egyébként százával menekültek ki civilek szerdán, nők, férfik, gyermekek egyaránt. Az iraki erők kezdetben visszaparancsolták őket, mert attól tartottak, hogy öngyilkos robbantók vegyülhettek közéjük.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás