Gazdaság

Blokkoló rendelettel mentené az atomalkut az EU

Az Európai Bizottság pénteken megindította az úgynevezett blokkoló rendelet aktiválását célzó eljárást, amely megtiltaná az európai cégek számára, hogy eleget tegyenek az Irán elleni amerikai szankcióknak, így próbálva életben tartani az Egyesült Államok által egyoldalúan felmondott iráni nukleáris megállapodást.

Read More »

Kissé lefékezett az EU gazdasága

Lassult a gazdasági növekedés az Európai Unió egészében és az euróövezetben is az első negyedévben éves és havi összevetésben - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala által szerdán kiadott, második becslés alapján készült jelentésből.

Read More »

Erdogan bejelentésére bezuhant a török líra

Történelmi mélypontra gyengítette a török lírát Tayyip Erdogan államfőnek az a kijelentése, hogy a júniusi elnökválasztás győztesének bele kell majd folynia a monetáris politika alakításába, és hogy a jegybanknak tudomásul kell vennie azt, amit az államfő mond és cselekszik.

Read More »

Megérezte a brit gazdaság a Brexit miatti bizonytalanságot

A brit jegybank új inflációs jelentésében közölte, hogy az idei év egészére szóló GDP-növekedési előrejelzését 1,8 százalékról 1,4 százalékra csökkentette, mivel a gazdaság növekedési kilátásaira továbbra is árnyékot vetnek az EU-tagság megszűnésének feltételrendszerével kapcsolatos bizonytalanságok.

Read More »

A Merrill Lynch is bemondta a 100 dolláros olajárat

Miután az OPEC legnagyobb olajtermelője, a Szaúd-arábiai Királyság nyilvánosan is bejelentette, hogy 80-100 dollár közötti olajár elérésére törekszik, majd Donald Trump felmondta az iráni atomalkut, egy elemzőcégtől is megérkezett a bűvös számra vonatkozó várakozás.

Read More »

Iráni szankciók: az olajár emelkedésével Szaúd-Arábia jár a legjobban

Az Oxford Economics szerint, ha a szankciók újbóli bevezetésének kockázata miatt jelentősen emelkednek az olajárak, az elviheti az amerikai adócsökkentési programból eredő növekedési többlet felét. A Commerzbank viszont nem számol az olajár növekedésével, mert Szaúd-Arábia bármikor pótolná az esetlegesen kieső kínálati mennyiséget.

Read More »