Obama egyoldalúan vezetné be a fegyverviselés korlátozását

  • Jövő héten találkozik Loretta Lynch igazságügyi miniszterrel Barack Obama amerikai elnök, hogy megvitassa vele a fegyverviselés korlátozásának lehetőségeit.
  • „Túl sok levelet kaptam szülőktől, tanároktól és gyerekektől ahhoz, hogy csak ücsörögjek és semmit se csináljak” – mondta az amerikai elnök.
  • Texasban eközben életbe lépett a törvény, amely lehetővé teszi a kézifegyverek nyilvános helyeken való viselését.

Jövő héten találkozik Loretta Lynch igazságügyi miniszterrel Barack Obama amerikai elnök, hogy megvitassa vele a fegyverviselés korlátozásának lehetőségeit – jelentette be az elnök személyesen szokásos heti rádióüzenetében, amelyet az ünnepek miatt pénteken közvetítettek.

„Túl sok levelet kaptam szülőktől, tanároktól és gyerekektől ahhoz, hogy csak ücsörögjek és semmit se csináljak” – mondta. Obama korábban – kiváltképpen egy connecticuti általános iskolában történt a 2012-es lövöldözés óta – többször is sürgette a kongresszust, hogy szigorítson a fegyverviselési szabályokon, az erre irányuló felhívásai azonban mindeddig hasztalannak bizonyultak.

Az amerikai sajtóforrások pénteken annak esélyeit latolgatták, hogy az elnök rendeleti úton érvényesíti-e akaratát a fegyverviselés korlátozását illetően.

A The Washington Post tekintélyes amerikai napilap ezzel kapcsolatban több forrást idézve arról tudósított, hogy Obama és Lynch olyan tervezetet véglegesít, amelynek életbe léptetéséhez nem lesz szükség a kongresszus jóváhagyására.

„Tudjuk, hogy nem akadályozhatunk meg minden erőszakos cselekményt. De mi van, ha megpróbálnánk egyet megakadályozni? Mi volna, ha a kongresszus csinálna valamit – bármit -, hogy megvédje gyermekeinket a fegyveres erőszaktól?” – tette fel a kérdést Obama rádióüzenetében.

Obama üzenete aznap hangzott el a rádióban, hogy Texasban életbe lépett a törvény, amely lehetővé teszi a kézifegyverek nyilvános helyeken való viselését a megfelelő engedélyekkel rendelkező állampolgároknak. Az egyebek közt revolvereket és pisztolyokat a törvény értelmében, aki akarja – és engedélye van rá – a csípőjére erősített tokban hordhatja, de nyilvánvalóvá kell tennie, hogy fegyver van nála.

Obama rádióüzenetére a texasi kormányzó, a republikánus Gregg Abbott reagált elsőként: „Obama még nagyobb fegyverkorlátozást akar ránk erőltetni. A válaszom? Gyere és vedd el” – írta a Twitter közösségi oldalon közzétett bejegyzésében a texasi politikus.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »