IMF: Szerbiában van lehetőség a fizetések és nyugdíjak növelésére

Az IMF képviselői Aleksandar Vučićtyal folytatott megbeszélésükön megállapították, hogy van lehetőség a fizetések és nyugdíjak emelésére. Az összegről az elkövetkező hét napban döntenek.

James Roaf, az IMF küldöttség elnöke elmondta, Szerbia pozitív értékelést kapott, egyrészt a Világbank Doing Bussiness listán tett előrelépésánek köszönhetően, másrészt Roaf bátorítónak nevezte a tényt, hogy nőtt a befektetések mértéke a magánszférában.

A megbeszélés témája volt a fizetés és nyugdíjemelés, amelyről konkrét döntés az elkövetkező hét napban várható az IMF szakemberei és a pénzügyminisztérium egyeztetését követően.

Roaf elmondta azt is, hogy a fizetések növelésekor előnyt kell, hogy élvezzenek a leggyengébben fizetett munkahelyek, ezek pedig a tanügyben és az egészségügyben vannak.

„Tudjuk, hogy a kormány eltökélt hét vállalat helyzetének rendezését illetően, de úgy gondoljuk, hogy a többi 10 magánosításra váró nagyvállalat sorsa egyaránt fontos. A szerb kormányfő korábban hasonló értelemben nyiltakozott, mondván, a reformok végrehajtásának legnehezebb része a magánosítási folyamat, és itt számítanak az IMF szakembereinek a segítségére. A kormányfő, mint mondta, büszke a pénzügyi hiány enyhítése terén elért eredményekért, és személyesen is részt vesz az állami tulajdonban lévő vállalatokban végrehajtandó ésszerűsítési folyamatokban és reformokban.

A megbeszéléseknek éppen a szóban forgó 17 vállalat privatizációja képezte a legnehezebb részét (elsősorban a Srbijagas, az EPS és a Szerbiai Vasutak volt terítéken), de a szerb miniszterelnök ígéretet tett, hogy ha kell, személyesen fog közbenjárni, hogy a a Szerbia által felvállalt feladatokat teljesítsék.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »