Forradalmárból elnök? – Mozambik választ

2014. október 15-én egyszerre tartják Mozambikban az általános országgyűlési és az elnökválasztást. Az alkotmány szerint két ciklus után nem indulhat újra a regnáló elnök, így Armando Guebuza után biztosan új személy kerül az ország élére. A jelöltek között van Guebuza pártjának embere, az összes eddig választáson induló polgárháborús hős és a fiatalságot képviselő volt polgármester is. A politikai fordulat még sosem volt ennyire közel.

„Ez lesz az első olyan választás számomra, ahol biztosítottnak látom a választás tisztaságát és átláthatóságát.” Ezt nyilatkozta Afonso Dhlakama, a RENAMO (Mozambiki Nemzeti Front) elnökjelöltje. Dhlakama 1994 óta minden választáson elindult az elnöki posztért, így az idei sem kivétel, bár korábbi veresége után már megígérte, hogy nem indul többet. A Portugáliától kivívott függetlenséget követő tizenhat éves polgárháború során a jobboldali nemzeti ellenzék élén álló Dhlakama augusztusban kötött ismételt békét Guebuzával, aki 2005 óta irányítja az országot. Dhlakama jó érzékkel lépte meg ezt a döntést, nagyban növelve ezzel népszerűségét. Az 1992-ben megkötött békét a RENAMO 2012-ben mondta fel, miután a kormány elfoglalta a főtáborukat. Szerdán három jelölt küzd az elnökségért, mely sorsfordító lehet az ország történetében.

Együtt könnyebb?

Guebuza utódául korábbi védelmi miniszterét, Filipe Nyusit nevezte meg a párt, így ő indul az 1975 óta az országot irányító FRELIMO (Mozambiki Liberális Front) jelöltjeként. A már említett Dhlakama mellett a korábbi Renamo-tag Daviz Simiango indul a saját pártja, az MDM (Mozambiki Demokratikus Mozgalom) színeiben. A közvélemény-kutatások Nyusi győzelmét prognosztizálják, ám míg 2009-ben Guebuza a szavazatok 75 százalékát szerezte meg – igaz, kétes körülmények között –, addig a két ellenzéki jelölt együtt a többség támogatását bírja a regnáló pártéval szemben. Ez akkor jelenthet gondot Nyusinak, ha második fordulóra kerülne sor, ugyanis akkor már csak a két legtöbbet szerző jelölt indulhat, így az ellenzék egy ember mögé tudna felsorakozni.

Új erő a láthatáron

Az MDM a 2009-es választások előtt vált ki a RENAMO-ból, így öt éve még nem szerepeltek túl jól a választásokon – az elmúlt években viszont népszerűségük rohamos mértékben nőtt, így a helyhatósági választásokon már komoly eredményeket tudtak elérni. Mivel az MDM viszonylag új párt, így kimarad a két ősi rivális polgárháborús retorikájából, mely sok ember számára vonzó perspektívát jelent. Egyes elemzők szerint ezért a FRELIMO már az MDM előretörésétől tart igazán, ők a RENAMO-t tartanák meg örök ellenzéknek, mivel belátható időn belül nincs rá esély, hogy megverje őket a választásokon, ugyanis nem sok jel mutatkozik arra, hogy az egykori gerillacsapatból valódi párt formálódjon. Intő jel, hogy az MDM a városi és fiatal szavazók között érte el a legnagyobb szavazatarányt, tehát főként azok között, akik végre tovább szeretnének lépni a közel húsz éves eseményeken.

Egy korszak vége

Az ellenzék megerősödésének hatására a parlamentben korábban soha nem látott kiegyenlítődés jöhet létre a jobb- és baloldal között. Ennek következtében felgyorsulhat a demokratizálódás folyamata az országban. Filipe Nyusi is ennek az átmentnek az arca, új ember a politikában, és még nem játszotta el az emberek bizalmát, mint a FRELIMO párt tagjainak többsége. Mozambik nagymértékű természeti kincsekkel rendelkezik, de a legújabb felfedezések akár a világ negyedik legnagyobb gázkitermelőjévé is tehetik, így igen nagy a tét a kormányzás lehetőségével. A korrupciótól sújtott országban a szocialista vezetés és az elit valamint a szegények között hatalmas szakadék keletkezett, mely tovább rontotta a FRELIMO megítélését az évek során, miközben Guebuzát egyre népszerűtlebbé tette. A Nyusi által képviselt demokratikusabb vonal, valamint hogy megítélése jobb, mint a pártjáé, a malmára hajthatnak sok szavazót. Több forrás szerint a FRELIMO-ban is felismerték ezt és szorgalmazzák a párt tisztújítását, mivel Guebuza 2017-ig birtokolja a párt vezetői posztját.

Az emberek számára fontos, hogy végre véget ért az erőszakkal járó viszály a két párt között, emellett pedig a többség vágyik a társadalmi egyenlőtlenségek csökkenésére – ez a folyamat pedig a Guebuza-éra végével valamilyen módon mindenképp meg fog indulni.