Zárt nap a parlamentben

Az alkotmány ünnepét általában parlamenti nyílt nappal szokták összekötni. A tegnapi rendezvényt azonban Pavol Paška házelnök visszamondta.

Azt sem tette lehetővé, hogy Alojz Hlina, és az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek képviselői körbevezethessék a lefújásról nem tudó, ezért az épület elé érkezett látogatókat a parlamentben. Az ajtó zárva maradt, nemhogy a látogatók, maguk a képviselők sem jutottak be.  Hlina és az OĽaNO jelenlevő képviselői így az épület előtt fogadták az állampolgárokat. Zsíros kenyérrel kínálták őket, és állami címeres pólókat osztogattak. „Itt vagyunk, mint mindig. A Smer eddig pártrendezvényt csinált a parlamenti nyílt napból. Most úgy tűnik, Paška úr megijedt az állampolgárok kérdéseitől. Az, hogy bezárta a parlamentet, azt jelenti, szó szerint zárt napot csinált a nyílt napból” – mondta Jozef Viskupič, az OĽaNO képviselője. A hivatalos indoklás szerint a nyílt napot takarékossági okokból törölték. „A pénzügyminisztérium 800 ezer euró megtakarítására utasította a parlamentet, emiatt maradt el a nyílt nap. A parlament egész évben nyitva tart, a kollégák napi négy-öt csoportot vezetnek a törvényhozásban. Elég bejelentkezni, és meg lehet nézni” – nyilatkozta Soňa Pőtheová, a parlament kommunikációs osztályának vezetője.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »