Nagy falat az EU-s klímapolitika Kelet-Európának

Az uniós energia- és klímapolitikának jobban figyelembe kellene vennie a felzárkózás fázisában lévő közép- és kelet-európai tagállamok sajátos adottságait –állítja a térség országainak energiapolitikai kihívásáról szóló friss tanulmány egyik szerzője.

A 2004-ben és azt követően csatlakozott 11 közép- és kelet-európai tagállam gyáripara és háztartásai az ipari szerkezetéből és jövedelemviszonyaiból adódóan jobban megsínylik az energiaárak drágulását, mint a régi tagállamokban – mutat rá a Roland Berger német tanácsadó cég által a térség energiapolitikai kihívásairól készített jelentés, amelyet a napokban mutattak be Brüsszelben.

„Az EU energia- és klímapolitikájának jobban tekintettel kellene lennie a közép- és kelet-európai országok realitásaira. Az EU klímaváltozási politikája nem tükrözheti csak Nyugat-Európa szempontjait, egész Európa érdekeit képviselni kellene” – hangsúlyozta Heiko Ammermann, a Roland Berger tanulmányát ismertető közgazdász.

A jelentés szerzői emlékeztetnek rá, hogy a 2004-es csatlakozást követő években meglehetősen gyors felzárkózásba kezdett a régió (EU11) az uniós fejlettségi szinthez képest, ám ennek gyakorlatilag véget vetett a 2008-as gazdasági válság. Ha 2008-ban a piaci árakon kifejezett egy főre eső GDP a térségben elérte az EU15-ök átlagos GDP-jének a 33 százalékát, 2011-ben még mindig ezen a szinten állt. És a tanácsadó cég szerint a jelenlegi növekedési kilátásokból kiindulva akár 50 évig is eltarthat a térség teljes felzárkózása a régi EU fejlettségi szintjéhez.

A gazdasági konvergencia lelassulása nem csak az EU-n belüli kohézió sikerét veszélyezteti, de az Európai Uniónak az általános elfogadottságát és politikai legitimitását is kockára teheti a régióban – figyelmeztet a tanulmány. Heiko Ammermann szerint ezért különösen fontos – és nem csak a szűkebben vett térség számára – az EU11-ek gazdasági versenyképességének javítása, ami Közép-Európában mindenekelőtt a gazdaság gerincét adó gyáripar versenyképességét jelenti.

A térségben a gyáripar 32 százalékkal részesedett a GDP-ből, miközben a „régi EU-ban” csak 24 százalékos volt a részarány. Mivel a régióban az energia intenzív ipar súlya nagyobb az Unió többi részénél, ezért az EU11-ek különösen ki vannak szolgáltatva a növekvő energiaáraknak. A magas energiaárak hatására növekednek a termelési költségek, ami az árakra is hatással van, vagyis – a Roland Berger szerint – elmondható, hogy a magas energiaárak rontják Közép-Európa pozíciót abban a globális versenyben, ami a gyártási kapacitások odavonzásáért folyik.

Mindez azonban nem csak az EU11-ek gazdasági modernizációs erőfeszítéseit hiúsíthatja meg, de a szoros összefonódás miatt az egész EU és benne a régi tagállamok gazdaságán is szükségszerűen érezteti a hatását – állítja a jelentés.

A tanulmány arra is rámutat, hogy a közép- és kelet-európai gazdaságok erős szénintenzitása és az ipari termelés viszonylag alacsony energiahatékonysága miatt ezeket az országokat sokkal nagyobb kihívás elé állítják az EU 2020-as klíma- és energiapolitikai célkitűzéseinek a teljesítése, mint a régi 15 uniós tagot.

A tanulmány szerzői ezzel összefüggésben 400-460 milliárd euróra becsülik az EU11-ek energiarendszereinek korszerűsítéséhez szükséges beruházások összköltségét. Ennek az összegnek körülbelül a felét az energiahatékonyság (ipar, közlekedés és épületek) javításához szükséges források teszik ki. Mintegy 100-140 milliárd eurót kellene befektetni a megújuló és hagyományos energiák előállításához szükséges kapacitások fejlesztésébe, és további 80-100 milliárd eurót az energiahálózat (infrastruktúra) fejlesztésére.

Ennek az irdatlan összegnek az előteremtése azonban meghaladja a térség országainak a képességeit. A Roland Berger szerint a szükséges beruházások költségeinek fedezésére az egyik lehetőség az áramrezsi emelése lenne egyenlő arányban a lakossági és az ipari fogyasztók között. Ez a cég számításai szerint 40-60 százalékos áremelést feltételezne. Az energia árak ilyen mértékű emelkedése azonban rendkívül hátrányosan érintené az egész térség gazdasági kilátásait. Ezért a tanulmány szerzői szerint a költségeket részben időben jobban el kellene húzni, megkímélve ezzel az ipart és a háztartásokat, amelyeknél elég súlyos probléma az, hogy a nyugat-európaiaknál a rendelkezésre álló jövedelem sokkal nagyobb részét fordítják a gáz- és a villanyszámlára.

Heiko Ammermann felhívta a figyelmet rá, hogy míg a német fogyasztók számára kisebb (bár elég szignifikáns) anyagi áldozatokat jelent az energetikai átállás (alapvetően a megújulók felé a fosszilis tüzelőanyagokról), addig Bulgáriában és Romániában például a lakosság tűrőképessége nem bírja el a további költségnövekedést.

A Roland Berger szerint ezért az energiarendszerek modernizálásának költségeit főleg EU-forrásokból kellene finanszírozni, továbbá „rugalmas pénzügyi eszközöket” (többek között magánbefektetéseket) mobilizáló megbízható befektetési keretnek, ami szavatolja az ilyen projektek pénzügyi, gazdasági, technikai és jogi megvalósíthatóságát.

Egy másik lehetőségként említik a kibocsátási egységek árazásának felülvizsgálatát azokban az országokban, ahol viszonylag alacsony az egy főre eső kibocsátás. A tanulmány emellett azt javasolja a térség országainak, hogy az EU és a szociális partnerek közreműködésével hosszú távú útitervet dolgozzanak ki, amelyek a beruházások valamennyi aspektusát figyelembe veszik.