Izgalmas versenyt hozhat az EP-választás

Három hónappal az európai parlamenti választások előtt fej-fej mellett áll a két legnagyobb képviselőcsoport egy civil szervezet felmérése szerint. A voksolás legnagyobb nyertesei a szélsőséges pártok lehetnek, az európai integráció mélyítését ellenzők megerősödésével pedig nehézkesebbé válhat az uniós döntéshozatal. Körkép a május 22-25-i európai parlamenti választásokról, első rész.

Jócskán átrendeződhetnek az erőviszonyok az Európai Parlamentben a május 22-25-i választások után a VoteWatch Europe nevű szervezet PollWatch kezdeményezésének adatai alapján. A január 19-én közzétett adatok szerint a mostanihoz képest több mint háromszorosára ugorhat az Európai Parlamentben a túlnyomórészt szélsőjobboldaliakból álló függetlenek tábora, miközben az EU-ellenes Szabadság és Demokrácia Európája (EFD) pártcsoport támogatottsága sem csökken jelentősen. A szélsőjobb mellett a másik fő nyertes a szélsőbal lehet, amelynek a PollWatch előrejelzésében a mostanihoz képest több mint másfélszeresére emelkedne a súlya. Eközben a szocialisták megelőzhetik az eddig messze legnagyobb Néppártot, de a felmérésben csak néhány mandátum köztük a különbség. A zöldek, valamint a mérsékelten euroszkeptikus konzervatívok (ECR) és a liberálisok aránya is csökkenni látszik a 2014-2019-es ciklusra.

Nehezebb lesz összehozni a többséget

Ez alapján a két legnagyobb csoport együtt csak kis többséget (55 százalékot), a liberálisokkal együtt pedig 65 százalékot tudna biztosítani, miközben a PollWatch szerint az EU-t kritizálók vagy azzal radikálisan szemben állók (az ECR, az EFD és a függetlenek több mint 20 százalékával, valamint a szélsőbaloldaliakkal) 29 százalékra számíthatnak. Ezzel várhatóan nem jön létre egy állandó blokkoló kisebbség a Parlamentben, de sokkal szorosabb együttműködésre lesz szükség a legnagyobb képviselőcsoportok között, és nehezebb lehet olyan területeken javaslatokat átpasszírozni, ahol valamelyik nagy pártban magas a kiszavazók aránya. A baloldalnak megnőhet a mozgástere, bár az adatok szerint a szocialisták, liberálisok, zöldek és szélsőbaloldaliak együtt is csak alig vannak ötven százalék felett, a jobboldalé viszont szűkülni fog, mivel a Néppárt, az ECR és a liberálisok már messze nem lesznek képesek önmagukban többséget alkotni. A liberálisok viszont annak ellenére jól jöhetnek ki a 2014-ben kezdődő ciklusból, hogy várhatóan sok helyet veszítenek, mivel még inkább szüksége lehet rájuk a két legnagyobb csoportnak.

A föderációellenes pártok súlyát az vetheti vissza, hogy elég nehezen találnak egymás között partnereket, akikkel képviselőcsoportot tudnának alakítani, függetlenként viszont sokkal kevésbé tudják befolyásolni a döntéshozatalt. Most a brit konzervatívok által létrehozott ECR képviseli a mérsékelt euroszkeptikus vonalat, míg az Egyesült Királyság Függetlenségi Párt (UKIP) és az olasz Északi Liga által dominált EFD a szélsőségesebbet.

A tagok közti különbségek miatt azonban már többen elhagyták valamelyik pártcsaládot (sokszor épp a másikhoz csatlakozva), mivel a különféle föderációellenes pártok között óriási szakadékok vannak. Az euroszkeptikusoknak nincs gusztusa a szélsőjobboldaliakhoz, a UKIP például nem állna össze a francia Nemzeti Fronttal (legalábbis Nigel Farage, a UKIP vezetője szerint), a nacionalista pártok közül pedig sokat – mint a Jobbikot és a környező országok magyarellenes szélsőségeseit – történelmi és etnikai ellentétek osztanak meg.

Mindemellett a homoszexuálisok, az izraeliek és arabok vagy a bevándorlás megítélése a keletiek és a nyugatiak közé ver éket: a szélsőjobboldali Identitás, Hagyomány, Szuverenitás csoport például egy évet sem ért meg, mivel 2007-ben az olasz Alessandra Mussolini románok kiutasításáról szóló mondatai miatt faképnél hagyta a Nagy-Románia Párt.

A felmérés alapján az ECR-be és az EFD-be is hét-hét országból tartoznának képviselők, ami a minimális követelmény a politikai csoportok alakításához, és több tagpártnak csak egy-egy mandátumot jósolnak – azaz ha valamelyik nem jut be ezek közül az EP-be, újakat kellene találni, bár a sok független közül jobban lehet majd válogatni, és a sok csoport nélküli is kihasználhatja a több kombinációs lehetőséget. A VoteWatch példáként említi, hogy a nemrég szövetségre lépett Nemzeti Front és a holland Szabadságpárt az Osztrák Szabadságpárttal, a belgiumi Flamand Érdekkel, az Északi Ligával, a Svéd Demokratákkal és egy hetedik tagállamból jövő szélsőjobboldali párttal összefogva meg is tehetnék ezt, (ami viszont az Északi Liga miatt robbanthatná az EFD-t).

A Bizottság is leképezheti az átrendeződést

A két legnagyobb párt versenyének tétjét növeli, hogy a mostani választás eredményét – a 2009-ben életbe lépett Lisszaboni Szerződés értelmében – az Európai Bizottság elnökének kijelölésekor is figyelembe kell venni. Ez a „figyelembe vétel” ugyanakkor még nem tisztázott, hogy pontosan mit is jelentene, az uniós reformszerződés csak annyit szögez le, hogy a tagállamoknak a döntés előtt egyeztetnie kell a posztról a parlamenttel. Ha egyik párt sem kap jelentős többséget, az jelentősen bonyolíthatja a helyzetet, és könnyebbé teheti a tagállamoknak, hogy a saját szájuk íze szerint értelmezzék az eredményeket.

Szocialista győzelem esetén ráadásul problémát jelenthet, hogy jelöltjük, Martin Schulz meglehetősen konfrontatív személyiség. Bár a kezére játszhat, hogy a német törvényhozásban nagykoalíció kormányoz (így könnyebben megszerezheti Angela Merkel támogatását), voltak már komoly összetűzései egyes tagállamok néppárti vezetőivel, nemrég pedig például a Knesszetben okozott óriási botrányt azzal, amikor szóbeszédekre hivatkozva arra utalt, hogy az izraeliek alig hagyják vízhez jutni a palesztinokat. A kijelentést a német kereszténydemokraták egyik külügyi hangadója, Philipp Missfelder is kritizálta.

Alaposan megváltozhat az új Európai Bizottság képe is a jelenlegihez képest, ha a biztosok aránya a felmérésben vázolt politikai erőviszonyokat tükrözné. A mostani felállásban a 28 helyből hetet töltenek be szocialista, nyolcat pedig liberális képviselőt, a többiek mind néppártiak.

Sok a bizonytalansági tényező

A VoteWatch felmérése alapján tehát jócskán megváltoznának a politikai viszonyok az Európai Unió képviselőtestületében, áttételesen pedig várhatóan a javaslattevő-végrehajtó szervében is. A becslés megbízhatóságával kapcsolatban a VoteWatch megjegyzi, hogy legutóbb a pártcsoportok nagyságát 98 százalékosan, a nemzetiekét pedig 90 százalékosan eltalálták. Számos országban ugyanakkor még el sem kezdődtek az EP-kampányok, és figyelembe kell venni azt is, hogy sok új párt is bejuthat, amelyekről nem lehet mindig biztosan tudni, végül kihez csatlakoznak, azaz a csoportok súlya még azután is változhat, hogy május 25-én az utolsó voksot leadják (a képviselőcsoportokat június végéig kell megalakítani). Mindenesetre úgy tűnik, hogy az uniós szintű politikai erőviszonyok alapján érdekes EP-választásra lehet számítani.