„Vajdaság statútuma alkotmányellenes”

Az újvidéki polgármesteri hivatal közleményében azzal vádolta Bojan Pajtićot és munkatársait, hogy ők felelősek Vajdaság „alkotmányellenes” statútumának meghozataláért.

„Újvidék városa ingyenes jogsegélyszolgálattal rendelkezik. Ez a szolgálat biztosan kielégíti majd Pajtić kabinetjének ügyvédi kíváncsiságát és tudatlanságát, akik a Vajdasági Fejlesztési Bank példáján és a Vajdaság AT alkotmányellenes statútumának kidolgozásával bebizonyították, hogy valóban a jogi gondolkodás óriásai” – áll Miloš Vučević újvidéki polgármester közleményében.

Vajdaság statútumát 2009-ben fogadta el a tartományi parlament, majd pedig a szerbiai parlament is rábólintott, s ez ideig nem nyilvánították alkotmányellenesnek.

Az alkotmányosság kivizsgálását a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) és a Új Szerbia (NS) párt kezdeményezte, a statútum alkotmányosságáról és törvényességéről szóló közvitát pedig május 21-én tartották a szerbiai Alkotmánybíróság előtt. Dragiša Slijepčević, az Alkotmánybíróság elnöke a tárgyalás végén elmondta, hogy a statútum alkotmányosságáról és törvényességéről szóló döntést valószínűleg ez év utolsó negyedében hozzák majd meg.

Az újvidéki polgármester tegnap esti közleményében kijelenti, hogy „Pajtićtyal lehetetlen bármilyen komoly jogi vita, hiszen törekvéseinek eredményeiről a szervezett bűnözéssel foglalkozó különleges bíróság, vagy pedig az Alkotmánybíróság tárgyal”.

Bojan Pajtić, a vajdasági kormány elnöke egyébként a jogtudományok doktora és az újvidéki Jogi Kar tanára.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

Családi luxuspihenés gyerekekkel: ahol a gyermeki kíváncsiság és az ötcsillagos nyugalom találkozik (x)

A családi pihenés valódi luxusa nem abban rejlik, hogy minden pillanat tökéletesen megtervezett. Sokkal inkább abban, amikor a család minden tagja megtalálja a saját örömét: a gyerekek a felfedezés szabadságát, a szülők a megérdemelt lelassulást, a közös pillanatok pedig azt a ritka minőséget, amelyre a hétköznapok sűrűségében olyan kevés tér jut.

Read More »