Emeletes busz közlekedik Pozsonyban

Egy retro stílusú emeletes SIRIUS busz színesíti Pozsony belvárosának tömegközlekedését július 15-től. Két hétig ingyen vehető igénybe.

Az emeletes busz naponta 12 és 19 óra között közlekedik a főváros szívében. A Szlovák Nemzeti Színház történelmi épületétől, a Jesenský utcából indul, majd a Štúr, a Pribina, a Karadžič, az Augusztus 29. utcán keresztül, s a Kollár tér érintésével, a SzNF hídon áthaladva tér vissza a színházhoz.

Az alacsonypadlós, tíz és fél méter hosszú emeletes járművet az eperjesi (Prešov) MT-Troliga társaság kölcsönözte a fővárosnak. Ľubomír Belfi, a pozsonyi tömegközlekedési vállalat vezérigazgatója szerint arra számítanak, hogy a 68 ülő- és 15 állóhellyel rendelkező járművet úgy a pozsonyiak, mint a turisták megkedvelik és szívesen kipróbálják.

A pozsonyi cég a kéthetes próbaidő után dönt a „doubledecker“ további alkalmazásáról. Nem kizárt, hogy a cég megtartja a járművet. Ebben az esetben a jövőben további útszakaszokon is közlekedhet a város tömegközlekedését színesítő, retro stílusú masina.

A buszban légkondicionáló berendezés is működik, a súlyos mozgáskorlátozottak felszállását pedig kézi és elektronikus teleszkópos vezérlésű berendezés könnyíti meg. „Bízunk abban, hogy ezzel a lépéssel a nyári hónapokban sikerül attraktívabbá tennünk a főváros tömegközlekedését” – szögezte le Belfi.

Kitekintő / Hírek.sk

Friss hírek

Családi luxuspihenés gyerekekkel: ahol a gyermeki kíváncsiság és az ötcsillagos nyugalom találkozik (x)

A családi pihenés valódi luxusa nem abban rejlik, hogy minden pillanat tökéletesen megtervezett. Sokkal inkább abban, amikor a család minden tagja megtalálja a saját örömét: a gyerekek a felfedezés szabadságát, a szülők a megérdemelt lelassulást, a közös pillanatok pedig azt a ritka minőséget, amelyre a hétköznapok sűrűségében olyan kevés tér jut.

Read More »