A dróntámadások beszüntetését követeli Pakisztán új miniszterelnöke

Navaz Sharif szerint az embernélküli amerikai repülőgépekkel végrehajtott akciók sértik az ország szuverenitását.

Pakisztán május 11-én megválasztott miniszterelnöke, Navaz Sharif az ország északnyugati területén gyakori amerikai dróntámadások beszüntetését követelte szerdai beiktatása után – írja a Channel News Asia. A BBC összefoglalója szerint ugyanakkor kevés részletet mondott arról, hogyan kíván véget vetni a katonai akcióknak.

A választás utáni első dróntámadás során négy ember, köztük a tálibok egyik magas rangú vezetője halt meg a talibán központnak számító Észak-Vazirisztánban. Sharif nyilvánosan kritizálta támadást, s a pakisztáni külügyminisztérium közölte, kontraproduktívnak, emberi jogilag aggályosnak, az ország területi integritását és a nemzetközi jogot sértőnek tartja a civilek halálával járó támadásokat. Washington szerint azonban ezek az Egyesült Államokra folyamatos fenyegetést jelentő személyeket célozzák, amikor az elfogás nem megvalósítható és nincs más mód a veszély elhárítására. Az USA szerint ez létfontosságú eszköz a tálibokkal és az Al-Kaidával szemben, akik Pakisztán törvény nélküli törzsi területeire fészkelték be magukat. Sharif ezzel szemben átfogó stratégia kidolgozását szeretné az extrémizmus ellen, s béketárgyalásokba kezdene a tálibokkal is.

Brit források szerint a dróntámadásokban 2004 óta 3587 ember halt meg, azonban az idén látványosan csökkentek az akciók. Barack Obama kijelentette, ahogy a NATO csapatok kivonulnak Afganisztánból és csökkentik az Al-Kaida erejét, még kevesebb támadás várható.

A ’90-es években Pakisztánt már kétszer vezető, majd puccsal száműzött Navaz Sharif az ország történelmében példátlan módon harmadik ciklusát kezdte meg a Nemzetgyűlés szerdai beiktató ülésével, miután pártja a választáson elsöprő győzelmet aratott. Sharifnak Pakisztán számos problémájával kell megküzdenie, programja a gazdaság felpörgetését, a hitelválság kezelését, az energiahiány orvoslását, a korrupció elleni harcot és a munkanélküliség csökkentését hirdeti. Indiai kormánypárti vélemények a két ország kapcsolatainak jobbra fordulásának jeleként üdvözlik beiktatását.

Gál András

Friss hírek