Csúnyán elhasalt az internetes csodacég részvénye

Mindenkori mélypontjára, 3,12 dollárra esett a Zynga a tegnapi gyorsjelentés után, ami 40%-os mínuszt jelent a 2 nappal korábbi záróárhoz képest. A társaság egy részvényre jutó eredménye 1 cent lett a várt 5 cent helyett, miközben a várt bevételek 12 millió dollárral maradtak el a 332 milliós értéktől. A bajt csak tetézte, hogy a jövőre vonatkozó kilátások is jelentősen sérültek. Az elemzők által kiszámolt 1,5 milliárd dolláros eredmény csupán 1,15-1,225 milliárdos szint közé eshet a menedzsment szerint. Pedig az aktív felhasználók száma 23%-kal növekedett év/év alapon.

A mai zárás után megjelenő Facebook gyorsjelentés előtt kimondottan kellemetlen a fent látott eredmény (-8%-ban az árfolyam). Nem lennénk meglepve, ha a Facebook sem örvendeztetné meg a piaci szereplőket, azonban a Zynga-hoz hasonló szakadásra nem számítunk. 

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »