Nagyvárad 2011-es zöld programját tartotta a legmeggyőzőbbnek a román környezetvédelmi tárca. A 200 ezresnél népesebb romániai városok közül Nagyvárad tett 2011-ben a legtöbbet a környezet védelméért, ezért a Körös parti város kapta Románia zöld fővárosa címet, a díjat Borbély László miniszter adta át a szerdai bukaresti gálán – közölte a román Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium. Egy romániai cég a környezetvédelmi tárcával közösen immár másodjára hirdette meg a Románia zöld fővárosa versenyt, amelynek felhívását valamennyi romániai város polgármesteri hivatalába elküldték. A benevező önkormányzatoknak a különböző, környezetvédelemmel kapcsolatos intézkedéseikről kellett adatokat közölniük. Ezeket környezetvédelmi szakemberekből álló zsűri bírálta el. Döntése értelmében az 50 ezernél kisebb népességű városok közül Sinaia, az 50 ezer és 200 ezer közötti lakossággal rendelkező városok közül Botosani, a 200 ezernél népesebb városok közül Nagyvárad kapta a díjat. A címet Kolozsvár is megpályázta, ezúttal sikertelenül.
borbély lászló Kárpát-medence környezetvédelem nagyvárad Románia
Friss hírek
600 milliárd forintos lakossági felújítási program indul jövőre
Az energetikai korszerűsítést célzó programban a családi házaknál legfeljebb 15,5 millió forintos, a társasházaknál pedig lakásonként legfeljebb 5,2 millió forintos felújítás támogatható, mindez olyan beruházásokra vonatkozik mint a szigetelés, nyílászárócsere és korszerű világítás.
Read More »Elindult az elszámoltatás, Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették
Elindult Magyarországon az előző kormány által törvénytelenül felhasznált javak ügyében kezdeményezett elszámoltatás, azonban a folyamatnak a jogállamiság elve mentén kell haladnia - mondta Magyar Péter miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott, szerdán közzétett interjújában.
Read More »Költségcsökkentésre kényszerül a BBC, leépítések jönnek
Több televízió- és rádiócsatorna hagyományos terjesztésű adásainak megszüntetését jelentette be kedden a BBC brit közszolgálati médiatársaság a korábban meghirdetett markáns költségcsökkentési program újabb mozzanataként.
Read More »Nigériát is elérte az Ebola
Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.
Read More »Fenntartható ajándékok a dolgozóknak (x)
A vállalati ajándékozásban az elmúlt évek során egyre hangsúlyosabbá vált a környezettudatosság kérdése.
Read More »A rosszul kiválasztott bérlő pénzügyi és jogi kockázatai (x)
A lakás kiadása rendszeres bevételt hozhat, de egy elhamarkodott döntés könnyen veszteségbe fordíthatja a befektetést. A késve érkező bérleti díj, a lakásban keletkező kár vagy egy elhúzódó jogvita nemcsak pénzt visz el: a tulajdonos idejét és nyugalmát is felemésztheti.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.