Fejlődik a külhoni magyar óvodák éve

Szerdán tartotta az idei első ülését az Oktatásért Felelős Államtitkárság és a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság szervezésében a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Oktatási és Kulturális Szakbizottsága – derül ki a Nemzetpolitikai Államtitkárság közleményéből.  Az ülésén a jelenlevő tagszervezetek ajánlást fogadtak el a 2012 a külhoni magyar óvodák éve programmal kapcsolatban, amely összhangban áll a MÁÉRT plenáris ülése által egyhangúlag elfogadott Magyar Nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete című dokumentummal.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság még 2012. február 16-án  jelentette be a „2012 a külhoni magyar óvodák éve” programot, amelyre 100 millió forintos keret áll rendelkezésre. A program elindításának tervét már előrevetítette, hogy a tavalyi évtől az oktatási-nevelési támogatás az óvodásokra is kiterjed. A program célja, hogy a külhoni magyar régiókban a szülők magyar tannyelvű óvodába írassák gyermekeiket, majd a későbbiekben is magyar tannyelvű iskolai intézményt válasszanak. A programmal összhangban a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elindította a külhoni magyar tannyelvű óvodákra vonatkozó kutatását, amely témakör kutatása korábban a külhoni magyar tannyelvű középiskolai és felsőoktatási kutatásokhoz képest eddig kissé háttérbe szorult. A program céljának megvalósításához olyan eszközöket jelöltek meg, mint az óvodai oktatás minőségének emelése, a pedagógiai hiányterületek kipótlása, illetve a magyar tannyelvű óvoda és iskola közti átmenet segítése.

A program szakmai elemei közé tartozik egy módszertani csomag összeállítása, továbbképzés és pályázatok indítása a külhoni magyar óvónők számára, illetve magyarországi óvodapedagógiai jó gyakorlatok eljuttatása a külhoni magyar óvodákba. Ez utóbbiak közül elsőként az UNESCO által is elismert Tímár-módszerrel illetve a meseszövés módszerével ismerkedhetnek meg a határon túli magyar óvónők és óvodások.

A programról tájékoztatást a www.kulhoniovodak.hu  oldal nyújt, valamennyi Kárpát-medencei magyar óvodapedagógus, szülő, kisgyermek és minden további érdeklődő számára.

Kitekintő

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »