Nem írhatnak könyvet a Gorilla-botrányról

A Fair-Play Szövetség szerint Tom Nicholson tervezett, a Gorilla-botrányról szóló könyve kiadásának megtiltása az állampolgárok szólásszabadsághoz való alkotmányos jogát veszélyezteti.

Kunder kijelentette, hogy a Gorilla-ügyben a nyilvánosság érdeklődése élénkítette fel az ügy kivizsgálását és annak esélyét, hogy a vizsgálószervek valóban bizonyítékokat találnak esetleges bűncselekményekre, valamint vádemelések is történhetnek. „Ezért félünk, hogy a határozat következményeképp nem csak a lehetséges kritikusok elhallgattatására, hanem az igazság megtalálásának elszabotálására is sor kerül” – tette hozzá.

„Branislav Král bíró döntéséből úgy tűnik, mintha az állam formálna monopóliumot az igazságra” – jegyezte meg Kunder, aki arra is figyelmeztetett, hogy a hatósági vizsgálatok során felmerülő információkat nem publikálják, és a bizonyíthatóan igaz állítások sem kerülhetnek napvilágra – ezért abszurd a betiltás indoklása. A Fair-Play szövetséget a diktatúrákban alkalmazott módszerekre emlékezteti az érvelés.

Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »