Átszervezések a nigériai rendőrségnél

A nigériai elnök, Goodluck Jonathan elbocsátotta korábbi rendőrfőnökét, valamint annak hat helyettesét egy héttel az után, hogy a karácsonyi bombatámadások fő gyanúsítottja megszökött a rendőri őrizetből. Az elnököt folyamatos támadások érik amiatt, hogy nem tudja elejét venni a mindennapossá vált erőszaknak, amelyért a Boko Haram nevű iszlamista szervezet a felelős. Jonathan jelenlegi döntésével azoknak a bírálóinak tett eleget, akik a biztonsági szervezetek átszervezését követelték.

Főfelügyelőnek a muszlim hitű Mohammed Abubakart nevezték ki, aki Nigéria északi részéről származik. Ez az a terület, ahol a Boko Haram támadásainak legnagyobb részét elkövette a főként keresztény lakosság ellen. Egy bizottságot is felállítottak annak érdekében, hogy felügyeljék a rendőrség átszervezését. Fő céljuk, hogy felkutassák az emberek bizalomcsökkenésének okait a rendőri szervek iránt, valamint visszaállítsák a hatóságokba vetett hitet.

A Boko Haram akciói az elmúlt évben több mint 500 ember halálát okozták, s már idén is legalább kétszázötven halálesetről lehet tudni. Az elnök szerint a szervezet tagjainak nem csupán a biztonsági egységekbe, hanem a kormányzat szinte minden területére sikerült beszivárogniuk. A Nyugat-ellenes Boko Haram 2003 körül vált aktívvá, és sok tekintetben az afganisztáni tálib mozgalomról vesznek példát.

Dallos Sára

Friss hírek