Ismét legálisak a politikai pártok Sierra Leonéban

„Ezúton értesítjük a nyilvánosságot, hogy az átmeneti tiltás azonnali hatállyal véget ért” – Francis Munu főfelügyelő ezekkel a szavakkal jelentette be kedden, hogy felfüggesztették a politikai csoportosulások tilalmáról három hónapja hozott döntést.

Az ősszel hozott határozat oka az volt, hogy szeptemberben a kormányzó párt, az Össznépi Kongresszus (All People’s Congress, APC) és a legnagyobb ellenzéki párt, a Sierra Leone-i Néppárt (Sierra Leone People’s Party, SLPP) hívei összecsaptak. A rendőrség így kívánta „megfékezni a politikai erőszak” elharapódzását. Hétfőn a nyugat-afrikai ország hat bejegyzett pártja közül négy egy memorandumot nyújtott át a rendőrségnek. Ebben kötelezték magukat, hogy legalább két nappal előre írásban jelentik majd be, ha felvonulást vagy gyűlést kívánnak tartani, így a rendőrség biztosítottnak érezte a belpolitikai helyzetet ahhoz, hogy feloldja az átmeneti tilalmat.

Jövő novemberben Sierra Leonéban választásokat tartanak, ezért kulcsfontosságú volt megakadályozni egy esetleges belviszályt.

Weszprémy Gábor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »