Nemzetközi elfogatóparancs a szudáni miniszter ellen

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) – hasonlóan az ország elnökéhez, Omar al-Bashirhoz – a szudáni védelmi miniszter ellen is nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. A bíróság szerint a 2003-ban belügyminiszteri posztot betöltő Abdelrahim Mohamed Hussein közvetlen felelőse a darfúri népirtásnak.

A kormányzó Nemzeti Kongresszus Párt politikailag motiváltnak tartja és nem veszi komolyan az elfogatóparancsot, illetve nem ismeri el az ICC joghatóságát. Hussein kiemelte, hogy al-Bashir a parancs kiadatását követően is könnyedén utazott több afrikai és közel-keleti országba, mindenféle incidens nélkül.

A darfúri események következtében becslések szerint 300 ezren vesztették életüket, továbbá közel négymillió embernek kellett elhagynia lakhelyét. A letartóztatások végrehajtása nem lesz egyszerű feladat, az ICC nem rendelkezik ugyanis saját végrehajtó alakulattal; csak a tagállamok hozzájárulására támaszkodhat.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »