Két napos nemzeti gyászt rendeltek el Chilében

Vasárnap két napos gyászt rendeltek el a dél-amerikai országban történt halálos kimenetelű repülőszerencsétlenség áldozatainak emlékére. Sebastián Pińera elnök rendelete hétfőre és keddre vonatkozóan alkalom minden chilei állampolgár számára, hogy kinyilvánítsa részvétét, sajnálatát és szolidaritását a balesetben elhunyt áldozatok családjaival.

Múlt pénteken a kedvezőtlen időjárási körülmények között, erős szél miatt a chilei légierő, FACh (Fuerza Aérea de Chile) egyik Casa 212-es típusú repülőgépe kísérelt meg sikertelen leszállást végrehajtani a Juan Fernández sziget partjainál. Andrés Allamand Zavala nemzetvédelmi miniszter a kutatást vezető parancsnok nyomán megerősítette, hogy a becsapódás ereje volt az, ami a gépen utazók halálát okozta. A kutatást vasárnap fejezték be, miután feladták a reményt, hogy újabb túlélőket találjanak.

A szerencsétlenségben csupán négyen menekültek meg, akiket a helyi halászok találtak meg a Csendes-óceán hullámai között. Ugyanakkor életét vesztette a híres televíziós személyiség, Felipe Camiroaga és négy munkatársa, akik a sziget földrengés utáni újjáépítéséről forgattak riportot.

Tomik Ádám

Friss hírek