Amerikai-kanadai-orosz közös hadgyakorlat

Igor Muginov, Oroszország keleti katonai körzeti parancsnokának sajtótitkára hétfőn bejelentette, hogy Oroszország, Kanada és az USA közös légi terrorelhárítási hadgyakorlatot rendez augusztusban.

A gyakorlat augusztus 8-tól 11-ig zajlik majd Oroszország és Amerika területén. A fő cél, hogy javítsák a résztvevő országok légierejének közös válaszadási képességeit egy esetleges terrorizmussal kapcsolatos légi akció esetén. Az orosz és amerikai fél részéről többek között vadászgépek és tankoló repülőgépek is részt vesznek majd a hadgyakorlatokban.

Ez a második közös gyakorlat lesz az Észak-amerikai kontinens egyesített légvédelmi parancsnokságával. Az első közös távol-keleti hadgyakorlat tavaly augusztusban került megrendezésre. Akkor a haderők közös akciótervet dolgoztak ki arra a helyzetre, ha terroristák foglalnának el egy légi járművet.

Tóth I. Dávid

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »