Belgrád húszéves adósságát törleszti

Boris Tadić Szerbia elnöke Belgrádban rendkívüli sajtótájékoztató keretein belül jelentette be, a délszláv ország hatóságai elfogták a Hágai Törvényszék által keresett háborús bűnöst, a Krajinai Szerb Köztársaság egykori elnökét Goran Hadžićot. A többek között emberiség elleni bűncselekményekkel vádolt szerb nemzetiségű politikus hét év után került a rendvédelmi erők kezére, s mivel nem fellebbezett a kiadatása ellen néhány napon belül Hágába szállíthatják.

Goran Hadžić volt az utolsó azon vezetők sorában, akiket a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekmények kapcsán kerestek. Ma a szerb krajinák egykori vezetőjét teszik elsősorban felelőssé a délszláv háború idején elkövetett horvátországi rémtettekért, köztük a Vukovárt és környékét érő nacionalista támadásokért.

A szerb vezető 1992 februárja és 1993 decembere között töltötte be az úgynevezett Krajinai Szerb Köztársaság elnöki pozícióját, s ebben a minőségben felelős az ezen időszak alatt a térségben elkövetett etnikai tisztogatásokért, a nem szerb lakosság elűzéséért vagy gyűjtőtáborokba való hurcolásáért.

Ennek ellenére egészen 2004-ig zavartalanul élhetett újvidéki otthonában, s csak akkor szökött el, mikor Belgrád megkapta Hágától az ellene szóló vádiratot. Végül hét évnyi bujkálás után került a hatóságok kezére, nem sokkal Ratko Mladić elfogását követően, s bár Szerbia elnöke szerint mindvégig nagy erőkkel keresték a két háborús bűnöst, mégis csak akkor bukkantak rájuk, mikor a délszláv ország mindent elkövet az uniós tagjelöltségért.

Az igencsak furcsa körülmények ellenére mind az Európai Unió vezető tisztségviselői, mind a NATO főtitkára vagy éppen a Hágai Törvényszék főügyésze is örömmel fogadták a hírt, s nem felejtették el megjegyezni, hogy Szerbia jelentős lépést tett Brüsszel felé.

A Hadžić által elkövetett rémtettek elszenvedőinek képviseletében a horvát politikai elit is üdvözölte a szerb vezető őrizetbe vételét. Ivo Josipović horvát államfő szerint a történtek jó hatással lesznek országa és Szerbia viszonyára, ugyanakkor számos az áldozatokat képviselő szervezet nevében nyilatkoztak úgy, hogy a húsz éve bekövetkezett borzalmakat így se lehet jóvátenni. Ráadásul többen közülük kifogásolták Hadžić elfogásának módját, de elsősorban annak időpontját, hiszen ők is leginkább Belgrád politikai célkitűzéseit látják a háttérben, s az egykori vezető kézre kerítésére csupán egyfajta trükként tekintenek.

Mátraházi Tibor

Mátraházi Tibor

Friss hírek